0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Nyúltakarmányozástól a szaporításig mindenről szó esett

A nyúlágazat fejlesztése és az állatjóléti normák kidolgozása kiemelt cél a következő időszakban.

Ágazati aktualitásokról. állategészségügyi, szaporodásbiológiai témákról valamint takarmányozási kutatásokról, illetve a tudományos eredmények mellett a nyúlhús fogyasztását ösztönző kampányról is szó esett a 34. Nyúltenyésztési Tudományos napon.

A hazai kutatási eredményeket két szekcióban ismertették.

Az állategészségügy területén a nagyüzemi termelő házinyúl állományokban megfigyelhető fertőző vetélések okainak vizsgálatáról, illetve a kokcidiózissal kapcsolatos vizsgálatokról számoltak be a kutatók.

Magyar óriás nyúllal kapcsolatos két kutatást is ismertettek. Az egyikben a fajta szaporasági mutatóit vizsgálták, a másikban pedig spermatológiai és ondómélyhűtési vizsgálatokat végeztek.

A takarmányozás szekcióban négy előadás hangzott el a szeparált 20 %-os nyersfehérje tartalmú extrahált napraforgódarának, mint alternatív fehérjeforrásnak a nyulak keveréktakarmányában való használatáról, takarmány alapanyagok értékeléséről.

A hizlalással kapcsolatos vizsgálatokból ismertették, milyen eredmények várhatók különböző rosttartalmú takarmányok etetésével, illetve azt, hogy a takarmánykorlátozás milyen hatással van a hízónyulak teljesítményére.

Az előadásokat követő beszélgetésen egyebek mellett elhangzott, hogy a nyúlágazat fejlesztése és az állatjóléti normák kidolgozása kiemelt cél a következő időszakban.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: