0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Magyarok Kenyere: Együtt, egymásba vetett hittel

A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magosz november 11-én Tasson, Ágotafalván, 500 állami gondozott gyermekkel közösen ünnepelve köszönte meg az ajándékot mindenkinek, aki hozzájárult a Magyarok Kenyere programhoz.
Győrffy Balázs: a magyar gazdák több mint egy évtizede bizonyítják, hogy felelősséget éreznek nemzettársaik iránt
„A magyar gazdák már több mint egy évtizede bizonyítják, hogy felelősséget éreznek nemzettársaik iránt, és ez a felelősségérzet, ez a segíteni akarás jelenik meg az adományokban” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy egyre többen éreznek így, hiszen nagyon sokan csatlakoztak már a programhoz.

Több mint egy évtizede, hogy minden évben több ezer határon túli és inneni gazda segíti búzával a rászoruló gyerekeket és a családokat. Ma pedig már nemcsak búzával, hanem tartós élelmiszerekkel és pénzadománnyal is támogatni lehet a program céljait. Kárpátaljára, ahol nagy szükség van rá, vetőmag is jutott. A kedvezményezettek között kimagasló arányban vannak olyan fiatalok, „akik előtt ott áll a jövő, de hátrányos helyzetükből fakadóan mások a lehetőségeik. Nekik jövőt és reményt kell adni” – mondta el arról szólva, hogy ezért indították el a Magyarok Kenyere a jövőért ösztöndíjprogramot, ami idén öt anyaországi és hét határon túli fiatalnak segít a gazdálkodásban és a tanulásban.

Fülöp Attila: összeköttetés született a mezőgazdaság és a gyerekvédelem között

„Azzal, hogy a Magyarok Kenyere program rendezvénye Ágotafalván zajlik, összeköttetés született a mezőgazdaság és a gyerekvédelem között” – mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Mint kiemelte, azt a tanítást adják át jelképesen a gazdák, hogy bármilyen nehéz az élet, van egy közösség, amelyik támaszául szolgál mindenkinek. Ezt a tudást köszönte meg a Magosznak, a NAK-nak és a Magyarok Kenyere Alapítványnak, mondván:

„a problémáinkon csak együtt tudunk túl lenni, csak együtt tudjuk a Kárpát-medencei magyarságunkat megőrizni, csak együtt tudunk bármilyen elvesztett bizalmi szálat visszaépíteni, csak együtt és csak az egymásba vetett hittel tudjuk a jövőnket építeni”.
Ökrös Oszkár: a magyarságon belül mindig minden körülmények között számíthatunk egymásra

Ágotafalva a legmegfelelőbb helyszín arra, hogy a magyar gazdatársadalom megmutassa az erejét és a szívét, méltatta a kapcsolatot Ökrös Oszkár is. Az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a szervezők munkáján kívül a Kárpát-medencei falugazdász-hálózat külhoni falugazdászainak is köszönetet mondott, akik óriási lelkesedéssel vesznek részt a programban, és évek óta maguk is gyűjtenek.

Méltatta a külhoni agrárszervezetek, a határon túli magyarok partnerszervezeteinek a munkáját, amelyek helyi gyűjtési akciókat szerveznek és a programot népszerűsítik, részvételre ösztönözve a külhoni magyar gazdákat.

„Ez az összefogás is rávilágít, hogy a magyarságon belül mindig minden körülmények között számíthatunk egymásra: a fogyasztók a gazdákra, a gazdák a kormányra, a város a vidékre, a határon túli magyarok pedig az anyaországra” – mondta, hogy a magyarságban mélyen gyökerezik az összetartozás, az összefogás elemi érzése, ami a Magyarok Kenyere Programban is évről évre felszínre tör.

Kardosné Gyurkó Katalin: adományozott szervezetként is tennünk kell másokért

A rendezvényen felszólalt Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének az elnöke. Mint elmondta, ők is az egyik adományozott intézmény, ennek ellenére tudják, nekik is tenniük kell másokért. Az Ágota Alapítvánnyal például két éve vannak kapcsolatban, a nagycsaládosok által készített befőttből az itteni gyerekek is kapnak.

Az eseményen Pálinkásné Balogi Beáta lelkész és Bese Gergő Péter plébános mondott áldást

De vissza a kezdetekhez:, kik is a bevezetőben említett szereplők? Aki úgy gondolta, hogy a megyei adományozottak közé fel kell venni az Ágota Alapítványt, Gáspár Ferenc volt, a NAK és a Magosz Bács-Kiskun vármegyei elnöke. Kothencz János, az Ágota Alapítvány, az állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatalok támogatásáért alapítvány alapítója, a Szent Ágota gyermekvédelmi szolgáltató főigazgatója köszönettel elfogadta a felajánlást, azzal a feltétellel, hogy adományozó ünnepséget szerveznek náluk. A megbeszélésen részt vett Jakab István, aki már akkor eldöntötte, hogy ott egyszer Kárpát-medencei Adományozó Ünnepség lesz. Mint Gáspár Ferenc elmondta, szerették volna idén még különlegesebbé tenni az ünnepet azzal, hogy részt vesznek rajta a gyerekek, akiknek egész évben örömmel gyűjtenek gazdák.

Gáspár Ferenc: az idén még különlegesebb az ünnep, mert részt vesznek rajta a gyerekek, akiknek egész évben örömmel gyűjtenek gazdák

Kothencz János válaszában arra utalt, hogy mit tanulhattak a gyerekeik az adományozási ünnepből. Mint mondta, megtapasztalhatták, hogy kik azok, akik a kenyéren kívül a másik legfontosabb táplálékot, a szeretetet adhatják neki.

„Azt a szeretetet, ami a feltétlenségen alapul, ami reményt ad, és ami jövőt mutat” – fogalmazott a főigazgató.
A rendezvényt színvonalas műsor kísérte
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: