0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 9.

Büdös dolgokba belehempergő kutyák: négylábon járó emlékkönyv

A kutyák imádnak szimatolni. Ők az orrukkal érzékelik a környező világot. Amikor sétálunk, akkor is meg-megállnak, hogy orrukat a földre vagy valamilyen tereptárgyra szegezzék.

Ha egy szag elég intenzív és érdekes, akkor azt szeretnék megosztani társaikkal. De egy szagot nem lehet csak úgy elmesélni. Pláne nem kutyanyelven. Valljuk be, még az ember által aprólékosan körülírt illat sem olyan, mint amit a valóságban éreznénk. Emlékeket ébreszthet, asszociációs utakat járhat be a képzeletünkben, de semmi sem olyan élethű, mint amit a saját hús-vér orrunkkal érzünk. Az ismeretlen illatokról már nem is beszélve.

A környék „pletykái” tálalva

A kutyák egyszerű, habár számunkra nem éppen gusztusos és tolerálható módját választották annak, hogy „meséljenek” arról, merre jártak, mit csináltak, kivel találkoztak, vagy kinek a nyomaira bukkantak. Fogják magukat és belehemperegnek a szag forrásába.

És miután átitatták vele a szőrzetüket, elégedetten, sőt mi több büszkén baktatnak tovább. Ez a legeredetibb módja annak, hogy megosszák a társaikkal a csodás utazás emlékeit. Arról ugyan fogalmunk sincs, hogy pajtásaink mit értenek az egészből. Például, hogy kedvencünk tudja-e, hogy amibe hempereg, az lótrágya, rókapisi, esetleg egy elhullott állat oszladozó és gyomorforgató felleget árasztó maradványa. Vagy számára egyszerűen csak egy újabb átható szag, amit szerinte érdemes „megszerezni”, és elhencegni vele a többieknek még a bunda bepiszkításának és a gazdi kiborításának árán is. Szintén nem tudni, hogy az olvasótábor tagjai értik-e, felismerik-e, hogy mit szagolnak. Talán ők is befoltozzák a hézagokat a képzeletükkel.

Egy fürdés és a „mesekönyv” ismét tiszta

A többi kutya tehát lelkesen, elalélva a gyönyörtől vagy „irigykedve” szuszmákolja körül az élő hirdetőtáblát, aki büszkén feszít a szerzeményeivel, amíg haza nem ér, és a gazdi tisztességesen le nem csutakolja.

Könnyen jött dicsőség, szélsebesen csordogál a lefolyó felé. De sebaj, hiszen így legközelebb újra tiszta lappal lehet (el)indulni. Amikor ismét találhat olyasmit, amivel eldicsekedhet a környék kutyáinak illetve falkatársainak.

Szóval legyünk megértőbbek velük, nem a bosszantásukra teszik, a mesélő bunda szerves része a társasági életüknek.

Egyébként talán megnyugtatja az a tudat, hogy nem csak a kutyákra, hanem a farkasokra és a rókákra is jellemző ez a furcsa szokás.

Az erősebb jellem nyer

Az igazán jó nyomolvasó és betegeket segítő (például: vércukorszintet-őrző) kutyákat az különbözteti meg az átlagtól, hogy képesek uralkodni természetes vágyaikon, és hajlandók félretenni a környezetük történeteinek (szagingereinek) öncélú habzsolását, és egy bizonyos valamire koncentrálni. Vagy legalábbis jobban odafigyelni rá, kiemelni a szagfergetegből, és jelezni az embernek, ha érzik, megtalálták.

A kutyák nem csak hangokkal és mozdulataikkal kommunikálnak, hanem a testfelületükre pacsmagolt szagokkal is.

Ami nekünk visszataszító, az számukra vonzó és izgalmas. A kutyák azzal „szórakoztatják magukat”, hogy a szagokkal terjedő történeteket „olvasgatják”. És egy zsibongó társaságban történetek színes és szagos halmaza jelenik meg előttünk.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: