Említette, hogy kiemelt céljuk új technológia bevezetése és meghonosítása a tájainkon. Ehhez szükség van a számítógép-vezérlésű mezőgazdasági gépekről megfelelő szaktudással rendelkező mezőgazdász-nemzedékre. Vannak-e fiatalok, akik a mezőgazdaságra megélhetésként tekintenek, és ennek érdekében hajlandóak korszerű technológia alkalmazásával gazdálkodni?
– Határozottan állítom, hogy egyre több fiatal érdeklődik a mezőgazdálkodás iránt, és hogy hajlandóak elsajátítani a korszerű technológiát. A mezőgazdaság most válik igazán divatossá a fiatalok körében, mert a legkorszerűbb digitális eszközökkel és megoldásokkal lehet dolgozni ezen a területen. Az új technológia nem helyettesítheti teljes mértékben az emberi jelenlétet, továbbra is 24 órás szolgálatot jelent e munka. De aki eredményt akar elérni, az digitális és precíziós megoldások nélkül már nem tudja elérni őket. Ez a kulcsa annak, hogy egyre több fiatal érdeklődjön a mezőgazdálkodás iránt. Persze, a jövőt nem úgy kell elképzelni, hogy a gyártósoron robot állítja elő a tojást, vagy akár – amint nemrég borzolták a közhangulatot – laboratóriumban a húst.
Megmaradnak az előállítási folyamatok, viszont az erőforrások tekintetében fontosnak tartom, hogy minél hamarabb korszerű technológiát alkalmazzunk, mert csak azzal lehet elérni például, hogy a talaj a következő évtizedekben és évszázadokban is egészséges tápanyagot biztosítson a növényeknek és ezáltal az állatoknak, és a megélhetést, állatnak-embernek egyaránt.
A föld nemcsak élelemforrás, hanem nálunk, a kisebbségi létben a megmaradás záloga lehet. A rendszerváltás óta eltelt 33 évben, sajnos, azt tapasztaltuk, hogy az elöregedett, elszegényedett magyarok lakta falvakban a tulajdonosok másoknak eladják a földjüket, megélhetőség nélkül hagyva talán pont azokat a fiatalokat, akik a nemzedékváltás után a szülőföldjükön szeretnének gazdálkodni. Miként lehetne megfékezni ezt a folyamatot?
– Falugazdászaink kiemelkedő célja az erdélyi magyar falu megmaradása. Bemutatóinkon felhívjuk rá a fiatalok figyelmét, hogy van itthon érték és megélhetési lehetőség a mezőgazdaságban, és hogy a rendelkezésükre álló földterületen próbáljanak jövőt teremteni maguknak. Valóban, néhány évvel ezelőtt a generációváltás volt a legnagyobb gond a mezőgazdaságban.
Ha arra gondolok, hogy milyen fiatal falugazdászaink vannak és hogy hány fiatal gazda van egyesületünkben, akkor igazolva látom, hogy az új nemzedék tagjait érdekli a földművelés. S ha megdolgozzák a földjüket, akkor mellette is maradnak. Ha ebben a kapcsolatban nézzük a kérdést, akkor remélhetjük, hogy nem lesznek elhanyagolt településeink elkótyavetyélt földterületekkel, hanem inkább kis falvaink lesznek, nagy földterülettel magyar kézben. Ezért is dolgozunk…
dr. Jakab Sámuel (1931-2023)
Jakab Sámuel 1931. november 19-én született a Maros megyei Szásznádason, nemesi gazdálkodó családban. Az elemi iskolát (1939–1943) szülőfalujában, az általános iskolát (1943–1948) Erzsébetvárosban, a középiskolát (1948–1951) a marosvásárhelyi Református Kollégiumból átnevezett 2-es Számú Magyar Tannyelvű Fiúlíceumban (ma Bolyai Farkas Elméleti Líceum) végezte. Egyetemi tanulmányait (1955–1960) a kolozsvári Victor Babeş, illetve Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz-Földtan Kara fizikai földrajz szakán végezte, talajföldrajz és felszínalaktan szakirányon. Tudományos fokozatát 1972–1977 között a Bukaresti Tudományegyetem Földtan-Földrajz Karának doktori képzésén szerezte, 1977-ben avatták doktorrá. Szakmai pályafutását geológus-térképészként kezdte a Kolozsvári Bányavállalatnál, majd talajtérképészként folytatta a Kolozsvári Területrendező Központnál. Később talajkutató munkatársként, főmunkatársként, talajtérképezési osztályvezetőként dolgozott az egykori marosszentgyörgyi Maros Megyei Talajtani és Agrokémiai Hivatalnál. Nyugdíjazása előtt a Marosvásárhelyi Gyümölcstermesztő Kutatóállomás talajmeliorációs főmunkatársaként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után több felsőfokú tanintézményben tanított: a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir magánegyetemen, a Budapesti Corvinus Egyetemen, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán. Elévülhetetlen érdeme, hogy 1993-ban egyik alapítója volt a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar, Határon Túli Tagozat Nyárádszeredai Konzultációs Központjának. 1993 és 2016 között, 23 esztendőn át ő vezette az intézményt. 2001-ben elkészítette a Sapientia EMTE keretében indítandó okleveles kertészmérnökképzés engedélyeztetési dokumentációját, elindította és megszervezte a képzést, részt vett az oktatói állomány kialakításában. 2002 és 2013 között a kertészmérnöki karon talajtant és agrokémiát oktatott, elévülhetetlen érdemeket szerezve az 1989 utáni erdélyi magyar felsőfokú agrárszakoktatás létrehozásában és fejlesztésében. A felsőfokú oktatásban vállalt szerepe mellett több szakmai szervezet, alapítvány szaktanácsadója és meghívott előadója volt, számos hazai és külföldi szakmai társaságnak volt tagja, amikben különféle tisztségeket töltött be. Kiemelkedő tudományos ismeretterjesztő, valamint szakírói tevékenységet végzett. Számos elismerésben és kitüntetésben részesült. 2000-ben szülőfaluja, Szásznádas község díszpolgára lett, 2007-ben megkapta a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának legrangosabb elismerését, a Pro Facultate Horticulturae-t, ugyanabban az évben a Maros Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság Kiválósági Oklevelet adományozott neki. 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, az EME a Gróf Mikó Imre-emléklappal és -plakettel ismerte el munkásságát, 2019-ben a Szent István Egyetem díszdoktora lett, a Sapientia EMTE tiszteletbeli professzori címet adományozott neki. |
Október 31-én elhunyt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara Kertészmérnöki Tanszékének egykori oktatója, dr. Jakab Sámuel. Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat. |
