
A tárcavezető elmondta, a 2023-2027-es időszakban is megmarad a lehetőség valamennyi, a korábbi időszakban, a Vidékfejlesztési Program alapján alkalmazott intézkedés fenntartására, és új, speciálisan az ágazati lehetőséghez igazodó támogatási forma is elérhető lesz.
Nagy István kifejtette,
Így a támogatási lehetőségek a dísznövény-kereskedelemhez vagy zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó tevékenységekre terjednek ki.
Lehet pályázni például épületek létrehozására, fejlesztésére, korszerűsítésére. Támogatható a dísznövény-kereskedelemhez és zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó új gépek és eszközök, technológiák vásárlása, meglévő gépek, eszközök korszerűsítése, beleértve ebbe az információs és kommunikációs technológiákat is.

A tárcavezető kitért arra is, a „Mezőgazdasági üzemek zöld beruházásainak támogatása” című beavatkozás alapján lehetőség lesz épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítésekre, felújításokra, kiemelten pedig a megújuló energiaforrások még intenzívebb felhasználására.
Mindezek mellett kitért a termelői együttműködések szükségességégére, amely ezt az ágazatot is érinti, hiszen az import visszaszorítása és az export fokozása szükséges a kiszámítható és versenyképes ágazat megteremtéséhez. Mindez pedig jól szervezetten, integráltan lehetséges – zárta előadását a miniszter.
