
A talaj az egyik legfontosabb természeti erőforrásunk, amivel fenntartható módon kell gazdálkodnunk. A magyar szakpolitika célja az optimális megoldás elérése mind a hagyományos, mind a bioműanyagok esetében, hogy a lehető legkevesebbet használjuk, a lehető legjobban dolgozzuk fel, és a lehető legjobb alternatívákat mutassuk a termelőknek. A jó gyakorlatok a jogszabályalkotást és a támogatáspolitikát egyaránt segítik.

A mezőgazdasági alkalmazás során számos előnye mellett számba kell venni káros következményeit, és a tudomány eredményeit felhasználva segíteni szükséges a mezőgazdaságban dolgozókat a fenntartható gazdálkodásban – mondta a konferencián köszöntőjében Juhász Anikó. Az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország területének csaknem felét a mezőgazdaság gondozza. A talaj az egyik olyan természeti erőforrásunk, amivel fenntartható módon kell gazdálkodnunk. A műanyagokkal kapcsolatban úgy fogalmazott:
Hangsúlyozta, ha eljutunk odáig, hogy mindez már követhető, jó gyakorlatok formájában megismerhető, akkor akár jogszabályalkotás vagy támogatáspolitika oldalról beépülhet a szakpolitikába.
Jóllehet számos uniós szakpolitikai dokumentum (21db) foglalkozik közvetlenül, vagy hat közvetett módon a bioműanyagok témakörével, továbbra is sok a bizonytalanság a körforgásos gazdaságban betöltött szerepüket illetően. Ezt Soós Rita emelte ki, a Komposztálható bioműanyagok helye a nemzetközi szakpolitikákban című előadásában.
Az alternatív műanyagokra vonatkozóan enyhébb és ambiciózusabb javaslatok vannak terítéken. Az egyik opció szerint cél, hogy az alternatív műanyagok és műanyagtermékek biztonságosak, környezetbarátak és fenntarthatóak legyenek. Másik opció, hogy a feleknek ösztönözniük kell a biztonságos, környezetbarát és fenntartható alternatív műanyagok és műanyagtermékek fejlesztését és használatát, többek között szabályozási intézkedések és gazdasági eszközök révén.
A bioműanyagok szerepe az elmúlt évtizedekben felértékelődött a klímaváltozás és a műanyagszennyezés elleni küzdelemnek köszönhetően. A fogalom egy, a műanyagokkal sok tekintetben egyező vagy hasonló karakterisztikákkal jellemző anyagcsaládot jelöl azzal, hogy meghatározott esetekben kedvezőbb környezeti hatásokkal rendelkezik – mondta előadásában Dr. Tábi Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának kutatója.
Hasznosságuk társadalmi szemléletformálással növelhető. A komposztálható műanyagok használata leginkább akkor indokolt, ha újrafeldolgozhatóságuk jelentős többletköltséggel jár.