0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 18.

Több mint ezer faj is élhet egy városi kertben

Lassan a csapból is a biodiverzitás folyik. Nem is gondolnánk, hogy akár saját kis kertünkkel is mennyit tehetünk az élővilág sokféleségének megőrzéséért - és ezzel saját magunkért is.

Egyre többen buzdítanak arra, hogy kerttervezéskor vegyük számba a helyi adottságokat, és bátran alakítsunk ki „vad” részeket, ahol a rovarok, madarak otthonra találnak. Sokan persze erre legyintenek. A leggyakoribb indokok ez ellen a „mit szól majd a szomszéd”, „hogy néz az ki” és a „nem ezen az egy kerten fog múlni”. Nos, ez utóbbira most három ausztrál tudós megmutatta, hogy de: igenis, egy kerten is sok minden múlhat!

A COVID lezárások miatti unaloműző kísérletnek indult az a történet, melynek vége egy tudományos publikáció lett. A Queenslandi Egyetem matematikusa, Dr. Matt Holden, ökológusa, Dr. Andrew Rogers, és rendszertani szakértője, Dr. Russell Yong Brisbane külvárosában lévő otthonukban úgy döntöttek, hogy felmérik saját házuk és annak kertjének élővilágát. Az egy évig tartó számlálás végül döbbenetes eredményt hozott:

1150 állat, növény és gomba-fajt sikerült megszámolniuk úgy, hogy nem tették ki otthonról a lábukat.

Ez bőven felülmúlta minden várakozásukat, hiszen eredetileg nagyjából 200-ra becsülték az ott található fajok számát. Azonban már 60 napnyi kutakodás 777 darab különböző fajú élőlényt eredményezett. Ezzel pedig bebizonyították, hogy a városi házak és kerteknek is hatalmas szerepe van a biodiverzitás megőrzésében. A döbbenetes mennyiségű élőlény közül 436 lepke-, 56 pók-, 8 hüllő- és 56 madárfaj volt.

Holden arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek nem csak véletlenszerűen jelen lévő fajok, hanem komplex ökoszisztémát alkotnak egymással: például volt olyan molylepke faj (Parilyrgis concolor), melynek hernyója a pókhálókon él, és a pókok ürülékével táplálkozik…

Az ökológus azonban hangsúlyozza, hogy nem mindegy, hogyan használják az emberek a kertjüket: a tökéletesen centire vágott, öntözött és gyomirtózott gyep helyett válasszunk inkább „kisebb fenntartási költségű” őshonos bokrokat és fákat, ami segíti a helyi élővilág fennmaradását. Ez hozzásegíthet ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk a természethez, anélkül, hogy kitennénk a lábunkat otthonról. Elvégre mi magunk is a részei vagyunk, és ha nem vigyázunk rá, mi húzzuk a rövidebbet.

Forrás: Phys.org

Magazin ajánló: