Jó a pozíciónk, a világon a 6-7. helyet foglaljuk el a vetőmagexportban, a gabonanövényeknél és a zöldítő növényeknél meghatározó a szerepünk. Napjainkban 120-130 ezer hektáron történik hazánkban vetőmag-előállítás, összesen mintegy 100 különböző növényfajjal és legalább 1600 fajtával. Az ágazat éves árbevétele 100 milliárd forint körül mozog. Az itthon előállított vetőmagok egyharmadát exportáljuk, fő vásárlóink Oroszország, Németország, Románia, Ausztria és Olaszország. Legnagyobb tételeink a hibrid kukorica és a hibrid napraforgó vetőmag. Hazánkban a terület alapú támogatás igénybevételének nem feltétele a fémzárolt vetőmag használata, a gazdák, különösen ínséges időszakban, ettől el is szoktak tekinteni. Pedig megfelelő hozamot és minőséget csakis ellenőrzött vetőmaggal érhetünk el. „Ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell, ezen változtatnunk szükséges, mert ez országos érdek” – mondta Győrffy Balázs, hozzátéve, hogy az agrárkamara és a Vetőmag Szövetség szorosan együttműködik, több olyan programot sikerült megvalósítani, amelyre mindkét fél büszke lehet.

Fotó: VSZT
Garlich von Essen, az Euroseed főtitkára megtiszteltetésének és örömének adott hangot, hogy részt vehetett az ünnepi eseményen. Beszédében röviden utalt az Európai Vetőmag Szövetség jövőképére.
Az európai vetőmagágazatban kiemelten foglalkoznak az innovációval azért, hogy elősegítsék az élelmiszer-biztonságot és a fenntarthatóságot az utánunk következő generációk számára. Javasolta, tervezzük együtt a jövőnket, tegyük ezt közösen, de a jövőképünk ne csak az európaiakra, hanem minden tagra vonatkozzon.
„A vetőmag-innováció mindannyiunk szenvedélye azért, hogy a társadalom számára egy fenntartható jövőt teremthessünk. A növénytermesztés minőségét a genetikai potenciált hordozó vetőmag határozza meg, s ez érvényes a mennyiségre, a növények ellenálló képességére úgyszintén. A jó minőségű vetőmag megbízható, egészséges, amely képes a legjobb termést adni. Európában az élelmiszerellátásunk és -biztonságunk, a jólétünk rendkívül fontos, s ez érvényes a világ más tájaira is. Éppen ezért az Euroseed, karöltve a magyar Vetőmag Szövetséggel, európai és nemzeti szinten összefogott, hogy támogassuk a kiváló minőségű vetőmagvak előállítását, forgalmazását” – mondta Garlich von Essen, aki szerint a világ növekvő népessége miatt a vetőmagágazatban óriási lehetőségek rejlenek. „A feladatunk ennél több, mert ma már az éghajlatváltozás és különböző kihívások veszélyeztetik az emberiség élelmiszerrel való ellátását. Nekünk ebben különös a felelősségünk, s ezt mi bátran fel is vállaljuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy új növényfajtákat tudjunk nemesíteni, kiváló minőségű vetőmagvakat fejlesszünk ki, s ezáltal is sikeresek legyünk a különböző kihívásokkal szemben. Feladatunk a fogyasztók egészséges élelmiszerrel történő ellátása. Mi határozottan elkötelezettek vagyunk a jövő tervezése iránt, amit a szakma csakis együtt tehet meg. Együtt kell dolgoznunk a döntéshozókkal, az itt jelenlévő Nagy István agrárminiszterrel, de az agrár-élelmiszerlánc valamennyi képviselőjére igaz ez a megállapítás.
Ezzel párhuzamosan a termőterület egy részét megpróbáljuk élelmiszer-termelésen kívüli feladatokra hasznosítani. Ilyen a biológiai sokféleség megőrzése, a rekreáció vagy a pihenés. Tehát kisebb területen kell majd több élelmiszert előállítanunk úgy, hogy az élelmiszerek tápértéke még javuljon is. Kell a nagyobb változatosság, és az, hogy nagyobb választékot nyújtsunk a fogyasztók számára. A kihívásban a vetőmag a siker kulcsa, valamint a hozzá kapcsolódó innováció, az alap és alkalmazott kutatástól a vetőmagtermelésen és -feldolgozáson át a vetőmag végső forgalmazásáig. Arra is szükségünk van, hogy számunkra mindezt a társadalom engedélyezze. Sőt, a társadalomnak kell felhívni az ágazat figyelmét, hogy milyen irányba fejlődjön tovább. A társadalomnak támogatni kell a mi innovációinkat, amik elsősorban az előírásokban és a szabályokban nyilvánulnak meg. Ezek a nemesítéstől a vetőmag-értékesítésig szabályozzák az ágazatot” – ismertette az Euroseed főtitkára, hozzátéve, hogy eközben az EU éppen egy rendkívül ambiciózus feladattal küzd. Ez szól a biológiai sokféleség meghatározásáról, annak jogi szabályozásáról. Mint ismertette, az Európai Parlamentben éppen a siófoki rendezvényt megelőző napon szavaztak a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló új uniós rendeletről, és leszavazták azt. Az ugyanis betiltotta volna a növényvédő szerek egy részének használatát. „Ezzel nemcsak bennünket, hanem Európa élelmiszer-termelését is veszélybe sodorták volna. Ám a szavazás eredménye nem jelenti azt, hogy ne volna egyetértés a szerek általános használatának korlátozására irányuló kérdésekben. A szavazáson világosan kiderült, hogy Európának megvalósítható célokra és nem vágyálmok kergetésére van szüksége. Gyakorlati megoldásokat akarunk, nem pedig ideológiai elképzeléseket” – fogalmazta meg az elvárásukat Garlich von Essen.
Garlich von Essen szerint Európának két lehetőség közül kell választania: a jövőt vagy itt termesztjük meg Európában, vagy ugyanezt a jövőt a világ többi részéről importáljuk, onnan, ahol ezek a módszerek már általánosak, elfogadottak. A főtitkár ezért mindenkit arra kért, hogy ez ügyben is támogassa az Euroseedet és a többi kutatót, akik azt hangsúlyozzák, hogy a növénynemesítésben a génszerkesztésre sürgős szükségünk van. Ha megoldásokat akarunk nyújtani, akkor nemcsak üres ígéreteket kell tennünk, hanem konkrét lépéseket. Európában most tárgyalják a vetőmag-forgalmazás egyébként jól bevált rendszerének a korszerűsítését. „Ebben a témában egyértelműen támogatjuk a Bizottság beterjesztett javaslatait. Fenn akarjuk tartani a meglévő jogszabályok pilléreit: az identitást, a teljesítményt, a minőséget és az egészséget. Ezek az EU-ban forgalmazott valamennyi termékre érvényesek kell, hogy legyenek” – mondta.