Ilyen célokat szolgál a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Állattenyésztési szakkollégiuma is, aminek elnökségi tagjai, Drusza Dorina és Hoffmann Flóra az MMG Direkt legutóbbi adásában Halmos B. Ágnessel, a Kistermelők Lapja főszerkesztőjével beszélgetett.
A szakkollégiumi rendezvényekre tárt karokkal fogadják az érdeklődőket, előzetes regisztráció mellett szaktól függetlenül bárki részt vehet az előadásokon.
– A legutóbbi félévben négy előadást rendeztük meg a hallgatóknak; Orosz Szilvia, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. laboratóriumigazgatója a nyári tömegtakarmányokról tartott előadást. Második előadónk Dakó Zoltán volt, aki állategészségügyi témakörben a légylárva-fertőzöttségről beszélt. Elsősorban kiskérődzőkről volt szó, de az előadó szinte minden gazdasági állatfajt érintett, így mindenki számára hasznosnak bizonyult a rendezvény. A következő előadásunkat Porkert Krisztián, az NPK Charolais Farm társtulajdonosa és -alapítója tartotta. Hallhattunk a szemléletükről, hogyan találhatjuk meg egy termék célközönségét, illetve kell jól marketingelni egy vállalkozást. Negyedik és egyben utolsó előadásunk szintén teltházasra sikerült, Simon Károly, a SIMON Kertészet Kft. ügyvezető igazgatója jött el hozzánk, hogy ismertesse, miként bővítette ki családi gazdaságát, valamint hogyan próbálta ki magát új ágazatokban is – mondta Hoffmann Flóra.

– Tanulmányutakat is rendszeresen szervezünk, ezek általában egy-, de vannak többnaposak is. Nemrégiben Észak-Dunántúlon voltunk, meglátogattuk a Gallus Kft. keltetőtelepét, és a vágóhídon jártunk. Mórichidára is elutaztunk, ahol egy tejtermelő juhászat működésébe nyertünk betekintést.
Sokszor a szakkollégisták jönnek kirándulási javaslattal, szóval meglehetősen demokratikusan működünk a programszervezés terén – vette át a szót Drusza Dorina.
Mindketten egyetértenek abban, hogy a szakkollégiumi rendezvényeken hallottakat, látottakat a hallgatók főként a gyakorlatban tudják kamatoztatni. A rendezvények emellett közösséget és kapcsolatokat építenek, az egyetem elvégzése után a szakmai kérdéseket sokan a volt szakkollégiumi társaikkal beszélik át, a minél hatékonyabb gazdálkodás reményében.
– Általában közösen gondolkodunk, kérdőíven keresztül kikérjük a szakkollégisták véleményét, milyen témák érdeklik őket, és ahhoz kit ajánlanának előadóként. Igyekszünk az aktuális problémákra, helyzetekre is reagálni. A madárinfluenza-járvány magyarországi újabb kitörésére reflektálva szeretnénk a jövőben előadásokat szervezni, de sajnos a kapacitásunk és az időnk nekünk is véges, ezért nem mindig tudunk az aktualitásokra koncentrálni – mondta Hoffmann Flóra, az Állattenyésztési Szakkollégium elnöke.
– Azért mindig igyekszünk aktuális, érdekes, a hallgatók tanulmányaihoz szorosan kötődő, azt segítő előadásokat, tanulmányutakat szervezni. És ami a legfontosabb: a tanulmányi éveknek a elmélet-orientáltságát a szakkollégiumokkal igyekszünk gyakorlatiasabbá tenni, és mint mondtuk, azon vagyunk, hogy a kapcsolat- és közösségépítést maximálisan előtérbe helyezzük.




