Jancsi a szekrényében pakolászott. A nyári ruháit rendezte szépen hátrább, míg a meleg téli ruhákat vette elő. Hiába, az ősz szép színes, melegebb napjai is mind elmúltak, s a fagygyerekek is meg-meglátogatták Varázsrétet.

A méhecskék is becsukóztak, hogy a mozgalmas, szorgos munkával telt tavasz meg nyár után megpihenjenek.

Jancsi gondosan összehajtogatta piros ingecskéjét, és berakta a polcra. Pipitér ekkor lépett be az ajtón.

– Tessék, megvarrtam – nyújtotta a manócskának a nadrágot.

– Nagyon szépen köszönöm! – vette át Jancsi a nadrágot. – Sajnálom, hogy kiszakadt, jobban kellett volna vigyáznom.

– Ugyan Jancsi – legyintett a kistündér –, muszáj volt rácsot szerelni a méhecskék ajtajára.

– Ez igaz – sóhajtott a manócska. – Azok a fránya egerek jól kigondolták, hogy hol szeretnék tölteni a telet.

– Bizony, nagyon jókor jártál arra – bólogatott a tündérke.

– Tulajdonképpen nem én voltam. Pircsike jött, hogy segítséget kérjen.

Ő mondta, hogy a felderítőik látták az egércsaládot az öreg tölgy felé somfordálni.

– Tényleg, látod, én olyan elfoglalt voltam a virágok téli álomra való felkészítésével, hogy nem tudtam rendesen figyelni. Elmesélhetnéd, hogy mi történt!

– Igen, valóban sok munka volt akkoriban – sóhajtott Jancsi, és leült az ágya szélére.

Pipitér a székre telepedett, és érdeklődve hallgatta a kis manó elbeszélését.

Jancsi a hullott lombot sepregette a ház előtt, amikor Pircsike röppent oda hozzá.

– Szia, Jancsi! – köszönt a manónak. – Kellene egy kis segítség!

– Szia! Persze, miben segíthetek? – rakta le rögtön a seprűt a manó.

– Egereket láttak a felderítőink a kaptár felé lopakodni – vágott bele azonnal a méhecske. – Biztosan a kaptárunkba akarnak beszökni, mielőtt még bezárnánk az ajtót.

– Hát az nem lenne jó! – tárta szét a kezét Jancsi.

– Bizony nem! Egész télen zavarnának minket a pihenésben, megdézsmálnák a lépeinket, teljesen tönkretennék tavaszig a családot!

– Mit tehetnénk? Hiszen még kijártok, ezért nyitva kell tartani az ajtót!

– Arra gondoltunk, hogy egy rácsot kellene szerelni az ajtóra, amelyiken mi kiférünk, de az egerek nem férnek be.

– Máris hozzálátok! – tüsténkedett a manó.

Jancsi hamar hozta a fűrészét, meg szögeket és kalapácsot. Közben Nagyláb is befutott, így ketten készítettek egy megfelelő rácsot a méhecskék ajtajára. Pontosan megmérték az ajtót, és persze a méhecskékről is méretet vettek. Estére el is készült a rács, és Nagyláb ügyesen fel is szerelte. A két jóbarát jókedvűen sétált haza.

Nagy meglepetéssel látta, hogy a rács bizony épp csak kitartott. Az egérkék éles fogaikkal jól megrágcsálták, és majdnem sikerült bejutniuk a kaptárba. Jancsi nagyon megijedt. Igaz, gondolhatta volna, hogy a fa kevés lesz az egerek ellen, de honnan szerezhetne annyi vasat, amivel megoldhatná a gondot. Ekkor lépett a háta mögé Nagyláb. Az óriás éppen úgy aggódott a méhecskékért, ezért ő is eljött az öreg tölgyhöz.

– Úgy látom, ez nem vált be. Inkább olyan kéne, mint amilyen Eliza kisasszony várán van.

– Tényleg! – csapott a homlokára a kis manó. – Hátha Eliza kisasszony tud segíteni. Gyorsan vigyél el hozzá!

Nagyláb megnőtt, felkapta a manót, és nagy léptekkel hamar eljutottak a várkastélyig. Eliza örömmel fogadta őket. Jancsi gyorsan elsorolta, milyen ügyben járnak.

– Menjünk a kovácsműhelybe, ott biztosan fognak tudni nekünk segíteni.

Amíg várakoztak, Eliza körbevezette őket a várban. Megmutatta a virágoskertet, ahová már maga is ültetett olyan virágokat, amiket a Varázsrétről hozott. Délutánra elkészült a rács is. Jancsiék nagyon szépen köszönték, és gyorsan vitték is az öreg tölgyhöz. Ott aztán felszerelték a farács helyére. Közben akadt be Jancsi nadrágja a rács egyik sarkába. A méhecskék nagyon örültek a rácsnak. Ők kényelmesen átfértek a lyukakon, és sokkal nagyobb biztonságban érezhették magukat. Még néhány hétig látogatták a virágokat, amíg be nem köszöntött az esős idő.

Pircsike nagyot sóhajtott.

– Még szerencse, hogy Eliza királykisasszony tudott nektek segíteni!

– Bizony, nélküle szegény méhecskéknek nagyon rossz tele lehetett volna.

– Mintha nem volna amúgy is nehéz dolguk.

– Igen, de mégis mindig jókedvűen és szorgalmasan végzik a munkájukat. Jó lenne olyan elhivatottnak lenni, mint amilyenek ők!

Jancsi összehajtogatott néhány ruhadarabot, s közben elhatározta magában, hogy megpróbál szorgalmasabb és jókedvűbb lenni – pont, mint a méhecskék.

Balla Aranka