Olaszországban a méhészek a Varroa atka elleni kezelést nagyrészt oxálsavval, annak oldott formájában végzett csurgatással vagy szublimálásával végzik. A csurgatásos kezeléshez a tiszta hatóanyag mellett használatra kész formulák is beszerezhetők; ezek a hatóanyagon kívül vizet, cukrot vagy glicerint tartalmaznak. Több tanulmány szerint a cukor az oxálsav atkairtó hatását fokozza, de ennek feltétele a minimálisan 42, optimális esetben 75 százalékos páratartalom. A glicerin hatása hasonló, csak az nem függ a környezet páratartalmától.

Bár a különböző oxálsavas atkairtási módszereket, illetve készítményeket, azok hatékonyságát az észak-olaszországi Aspromiele méhészeti szervezet korábban már értékelte, az erre vonatkozó vizsgálatokat most újabb szempontok szerint ismét elvégezték az Api-Bioxal (por, illetve kész folyadék alakú készítmények) és az oxálsavas szublimálás hatékonyságát illetően,

valamint azt mérték, hogy a különbözőképpen kezelt családcsoportok tavasszal gyermekláncfűről hány kilogramm gyarapodást tudtak felmutatni ugyanazon a helyszínen.

Részletesebben, azt kívánták megállapítani, hogy

• eltér-e, és ha igen, mennyire az oxálsavas kezelés hatékonysága, ha azt csurgatással vagy szublimálással végzik;
• van-e különbség, ha az oxálsavat gyárilag használatra kész, oldott formában vagy a hagyományos módú elkészítést követően csurgatják;
• szublimálás esetén elegendő-e egyetlen beavatkozás? Okkal feltételezhető ugyanis, hogy különböző tényezők (laza vagy tömött fürtben ülnek-e a méhek, milyenek a környezeti tényezők vagy a készülékek típusai) miatt egyetlen téli kezelés nem lesz kellően hatékony;
• van-e kedvezőtlen hatása a szublimációnak? A méhcsalád telelési viszonyaira ugyanis sok szublimáló méhész kevésbé van tekintettel, mint azok, akik csurgatással kezelnek.

Annak érdekében, hogy ne jussanak megtévesztő eredményekhez, a vizsgálók november elején az úgynevezett Coleval-módszerrel megállapították minden egyes család népességét.

Ugyanígy állapították meg a kezelést követő decemberi és tél végi időszakban a népesség csökkenését. Természetesen novemberben, a vizsgálat kezdetén már nem volt fiasítás, viszont február végén már előfordult. A szokásos atkaszámlálást a kezelést követően – ellenpróbaként – Apivar szalagok 14 napra történő berakásával egészítették ki, így megállapítható volt, hogy ténylegesen mennyire hatékonyak a különböző atkairtási módszerek.

A kutatásba vont 38 méhcsalád népessége novemberben 14 ezer, február végén 12 ezer volt, egy szublimálással kezelt kivételével, amelynek népessége november végére jelentősen visszaesett, majd a család tél végén elpusztult. Anyaváltás nem történt. A kezelésekhez ajánlott környezeti feltételeket (+7 Celsius-fok külső hőmérséklet, páratartalom) természetesen mérték, illetve betartották.

A kezelések hatására lehullott atkák száma a szublimációs módszer esetében a vizsgált csoport különböző családjainál erősen ingadozott. Vizsgálták még a családoknál lévő méz HMF-tartalmát, amit a kezelések értékelhetően nem befolyásoltak. Nem volt jelentős különbség a következő tavaszi első hordási eredményekben sem, bár azok erősen változóak lettek.

A szublimálás hatásának gyengébb voltát magyarázhatja, hogy a fürt, bár nem nagyon zárt, akadályozhatja a szublimátum terjedését. Általában a gyorsan működő szublimálók nem működnek kifogástalanul. [Miként a hazánkban forgalmazott hasonló készülékek valós értékéről sincs fogalmunk. Ahogy az egyik gyártó a vízmentes oxálsav irodalomban leírt és a ténylegesen kapható oxálsav-dihidrát eltérő jellemzőinek a beállításban való figyelembe vételére vonatkozó kérdésemre válaszolta: „Ez csak amolyan barkácsolás.” Kérdés: és ez tükröződik a szublimálók árában?]

Vagyis százszázalékos hatékonyságú atkairtásról szó sincs. [Olyan durva hibáról nem is beszélve, amikor sok méhésztársunk fiasítás jelenlétében – amiről vagy tud, vagy nem – változóan, x alkalommal, neki tetsző y mennyiségű oxálsavval kezel.]

S. Colotta és A. Fissore cikkét a l’apis 2023/4. számából ismertette:

Dr. Tóth György