
fotó mmg/Csatlós Norbert
2023 elején jártam Ásotthalmon, a batátatermesztéssel, illetve szaporítóanyagának előállításával foglalkozó Bivalyos Tanyán. Akkor elhatároztuk, hogy megnézzük, az édesburgonya alkalmas-e kiskerti, sőt balkonkerti termesztésre.
Az egyezség szerint ehhez a mezőgazdasági üzem adja a szaporítóanyagot és a termesztéstechnológiai útmutatást, szerkesztőségünk meg a „kísérleti parcellákat”.

forrás: Bivalyos Tanya
Ültetés
A batátát dugványról szokás szaporítani, így egy csokor ilyen szaporítóanyag érkezett. Mi persze előre nem tájékozódtunk, így a „batátapalántát” palántaként kezelve vízbe tettük, és a meleg irodában tartottuk, holott inkább 8 celsiusfokon kellett volna amúgy szárazon tárolni – akkor 5 napot kibírt volna.
Így aztán nem csoda, hogy a mi kis csokrunk állapota napról napra romlott, és több olyan kollégának, aki vidéki riportok miatt nem volt a szerkesztőségben, csak sárguló-fonnyadó szaporítóanyag jutott. Ahogy nekem is.

fotó hba
Ez persze nem tántoríthatott el a batátatermesztési kísérlettől, így hazavittem két szerencsétlenül kinéző dugványt, lesz, ami lesz. Persze nem készültem fel én sem a növények fogadására, pedig eredetileg egy zsáknyi friss virágföldbe akartam ültetni őket. Láttam, hogy a burgonya így szép termést hoz – gondoltam, akkor az édes „párja” is.
Friss zsák föld helyett egy nagy cserépbe ültettem. Ebben az előző nyáron a paradicsomnövények által kizsigerelt földet javítottam fel egy virágföldes zacskóban maradt kevés általános virágfölddel.

fotó: hba
Tenyészidőszak
Bivalyosék termesztéstechnológiai útmutatóját követve ezután akkurátusan locsoltam a cserepet, a növények pedig számomra is meglepő módon szépen fejlődtek.
A növény tápanyagigénye az útmutató szerint nem nagyon magas, de tavasszal granulált formában szerves trágyát kell kijuttatni (azért a granulátumot, hogy elkerüljük a talajlakó kártevők esetleges kijuttatását, ami istállótrágyával megeshet.)

fotó: hba
A technológiai útmutatóban ez áll:
Ezt persze nem tartottam be, csak amikor eszembe jutott, némi kávézaccból, banánhéjból és vízből készült turmixszal kedveskedtem nekik.
Egyedül a növények vízigényét elégítettem ki. Naponta kaptak egy-két liter vizet, mert az erkélyemre tizenegytől napnyugtáig odasüt a nap. A hőségnapokat így vészeltük át.
Betakarítás
Természetesen az előírásokat nem tartottam be a tenyészidőszak végén sem. ugyanis a felszedés előtti három hétben már nem szabad öntözni, hogy minél szárazabb talajból lehessen a gumókat fölszedni, mert akkor jobban eltartható. Nálam ugye ez nem volt cél, így a szép lombozata miatt végig locsoltam.
A szárat sem zúztam le a betakarítás előtt 5-10 nappal. Viszont azon felbuzdulva, hogy dús, tápanyagban gazdag levélzetet kiváló állati takarmánynak mondják, embertakarmányozásra is felhasználtam. A házi készítésű kimcshibe tettem bele. A fermentált levelek nekem ízlettek.
A batátát az első koraőszi fagy előtt már fel kell szedni. Én akkor takarítottam be a termést, amikor a boltokban megjelent az édesburgonya és a én növényeim levélzete elkezdett sárgulni.

fotó: hba
A termés
A termés kicsi volt és kevés, de az enyém. Jól se laktunk vele – még szerencse, hogy a boltban vásároltam batátát, így volt elegendő két adag sültkrumplihoz, amit air fryerben minimális olajban készítettem el.
Összehasonlítva a szántóföldivel nagyságában nem, de ízében ugyanolyan volt, mint amit a profik termesztenek.

fotó: hba
Többféle zöldséget termesztettem már az erkélyen, 2022-ben a paradicsom kifejezetten jól sikerült. A batáta termesztésénél annyi hibát követtem el, hogy nem mondhatok semmit arról, hogy lehet-e balkonon termeszteni vagy sem. Azt azonban nyugodt szívvel állíthatom, hogy szép nyári levéldísznövény volt az erkélyemen.