0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 25.

Az első nemzeti parkok

Gondolatban végiglátogatjuk majd szép sorban nemzeti parkjainkat: az 1961-ben megjelent a harmadik természetvédelmi törvény nyomán jött létre első hazai nemzeti parkunk, a Hortobágyi Nemzeti Park 1972-ben. 
első nemzeti park,Hortobágy
Hazánk első nemzeti parkja 1972-ben a Hortobágy lett

Az elmúlt másfél évben a biodiverzitás fogalomkörét volt szerencsém megismertetni önökkel. Most egy hasonlóan részletes sorozathoz kérem figyelmüket, amely a külföldi és hazai természetvédelmi törekvésekről és eredményekről szól.

Kezdjük hát a természet fogalmával: az ember társadalmi tevékenységétől függetlenül kialakult jelenségek és folyamatok fejlődéstörténetileg összehangolódott, gazdaságosan működő, nagyrészt önszabályozott rendszere, a természetvédelem pedig nem más, mint ezen dolgok, folyamatok és jelenségek megőrzése. Rachel Carson Néma tavasz című művében 1962-ben azt írja, hogy a természet különböző elemeinek megóvása egyben az ember fennmaradását is biztosítja.

A természetvédelem társadalmi értelmezése szerint kiterjed a tájra, a természetes, vadon élő élővilágra, a természeti területekre, az élőhelyekre és minden más természeti elemre.

Jogi értelmezése szerint pedig a vonatkozó jogszabályok az arra kijelölt állami szerv által végzett tevékenysége.

Múltja meglepően messzire nyúlik vissza: már az ókori Rómában hoztak erdővédelemre irányuló rendeleteket. Assisi Szent Ferenc sem véletlenül az állatok és a természet védőszentje: neki tulajdonítjuk a „felelősek vagyunk a teremtett világért” mondatot. Elsőként pedig I. Péter orosz cár hozott olyan intézkedéseket, amelyek tiltották a szemét erdőbe hordását, illetve korlátozta az erdőirtást és védett fafajokat jelölt ki. De megemlíthetjük Zsigmond király 1426-os rendelkezését is a kíméletes erdőhasználatról, vagy III. Károly dekrétumát 1729-ből, amely kitűzte a vadászatot és madarászatot tiltó időszakokat. Figyelemre méltó, hogy 1893-ban létrehozták a Magyar Ornitológiai Központot, amely Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület néven ma is működik.

A valódi természetvédelem azonban csak 1872-től létezik, amikor is Amerikában megalapították a világ első nemzeti parkját, a Yellowstone Nemzeti Parkot, mintegy 900 ezer hektáron.
Yellowstone nemzeti park
A világ első nemzeti parkja a Yellowstone

A magyar intézményes természetvédelem sem váratott magára sokáig: 1879-ben megjelent az első erdőtörvény, mely nemcsak az erdők, hanem a természetes táj védelmét is megcélozta, többek között tartalmazott tűzgyújtási szabályokat, élőhelyek, tájképi értékek védelmét, vadászati előírásokat. Sajnálatos módon ezen intézkedések nagy részét megakadályozta az első világháború kitörése. A két világháború közötti időszakban jelentősnek csak az 1923-as XVIII. törvény mondható, amely a természetvédelem közigazgatási kérdéseiről határozott: eszerint a helyi végrehajtó szervek az erdőigazgatóságok lettek, amelyek az államerdészeti szervezethez tartoztak. Ezt követően

1939-ben megalakult az Országos Természetvédelmi Tanács, és még ugyanabban az évben a debreceni Nagyerdő egy részének védetté nyilvánításával megkezdődött a gyakorlati természetvédelmi tevékenység.

A hazai természetvédelem korai évei kapcsán meg kell említeni Herman Ottót, az utolsó polihisztort: tudományos fokozatot ugyan soha nem szerezhetett, de természettudományos vizsgálódásai, tudományos és ornitológusi munkája nagyban hozzájárult a széles körű ismeretterjesztéshez.

Herman Ottó
Herman Ottó szerteágazó természettudományos megfigyeléseket tett

Szintén megkerülhetetlen alakja volt a korai természetvédelemnek Kaán Károly, aki 1931-ben jelentette meg Természetvédelem és természeti emlékek című alapművét.

Kaán Károly
Kaán Károly a 20. század elején írt könyvet a
természetvédelemről

Hosszabb szünet után, a második világháborút követően 1952-ben létrejött Magyarország első táj­védelmi körzete a Tihanyi-félszigeten. Majd 1961-ben megjelent a harmadik természetvédelmi törvény, amely alapján, Európában elsőként, létrehozták az Országos Természetvédelmi Hivatalt. Kormányrendeletben különválasztották a helyi és az országos jelentőségű természeti értékek védelmét, és lehetővé tették nemzeti parkok létesítését.

Ennek nyomán jött létre első hazai nemzeti parkunk, a Hortobágyi Nemzeti Park 1972-ben.
vakond
A vakond 1901 óta védett állat Magyarországon

1976-ban felállítottak egy 15 évre szóló távlati természetvédelmi programot, melynek eredményeképpen az időszak végére a természetvédelmi oltalom alatt álló területek kiterjedése 12 ezerről 600 ezer hektárra növekedett, ami az ország területének közel 7%-át tette ki.

Ezután az 1982-es törvényerejű rendeletek alapján 340 növényfajt nyilvánítottak védetté, és ez a szám 1988-ban 415-re emelkedett. A gerinces állatok tekintetében ez a szám 96 volt, a madarakat nem számítva, a gerinctelen állatoké pedig 153.

A Természetvédelmi Hivatal 1987-ben egyesült a volt Országos Vízügyi Hivatallal és Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumként működött tovább.

A rendszerváltás utáni időszakban kiemelendő az 1996-os, jelenleg is hatályos természetvédelmi törvény, amely erdőrezervátumok létrehozását írta elő. A törvény végrehajtását szolgáló kormányrendeletek és miniszteri rendeletek nyomán 5 új nemzeti park alakult. A védett területek kiterjedése pedig 2000-re elérte az ország területének majdnem 10%-át, és jelentősen nőtt a védett fajok száma is.

Napjainkban ezeket a feladatokat az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkársága, valamint a nemzetipark- igazgatóságok végzik.
Tihany
Magyarországon Tihany lett először védett térület

Ajánljuk még:

Dél-mátrai barangolások

A zöldszakma közegészségügyi felelőssége

Forrás: Kerti Kalendárium

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: