
Egyebek mellett ezt emelte ki dr. Szabó István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektorhelyettese, a zsűri elnöke a K&H fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatának hétfői eredményhirdetésén.
A kilencedik alkalommal meghirdetett pályázatra közel ötvenen jelentkeztek a három kategóriában: alap- és mesterképzés, valamint PhD.
A 120 ezer vállalati ügyféllel rendelkező K&H a tavalyi kimondottan nehéz gazdasági évben is tudta bővíteni a hitelezését. 300 milliárd forinttal növelték a hitelportfóliójukat, amely 12 százalékos bővülést jelent – húzta alá Rajna Gábor, a szervezet vállalati divízióvezetője. A növekmény jelentős részét helyezték ki az agráriumba, azon belül is az élelmiszeriparba. Az MNB agrárfőosztályaként indult K&B hagyományosan erősen kötődik az ágazathoz, amelyben jelenleg közel 10 ezer ügyfele van. Piaci részesedését tavaly 2 százalékkal növelte, de a szakember szerint még bőven van hová fejlődni, ha a belga anyabank (KBC) közel 50 százalékos részesedését veszik alapul.
Bár a K&H agrárindexe szerint az ágazat képviselői optimista várakozással kezdték az évet,
– hangsúlyozta Demeter Zoltán agrárüzletágvezető.
Az élelmiszerkereslet növekedése, a természeti erőforrások korlátjai, az infláció, a geoploitikai konfliktusok, az éghajlatváltozás, a szabályozói környezet szigorodása, az egyre szélesebb vállalati körre vonatkozó ESG és egyre differenciáltabb, magasabb szintű fogyasztói elvárások kikényszerítik a beruházásokat, a hatékonyságnövelést, az input- és energiafelhasználás csökkentését valamint a verseny- és piacképessség folyamatos növelését.
Minderre van pénz és innovációs lehetőség is a digitalizáció, a robotizáció, a biotechnológiai fejlesztések, a kutatás-fejlesztés és a precíziós, adatalapú gazdálkodás révén, de a jövő mezőgazdaságának megvalósításában a fiatal, fenntarthatóságra, digitalizációra, innovációkra nyitott agrárszakembereknek is meghatározó szerepe van.
A díjátadón a kategóriák első három helyezettje röviden ismertette pályamunkáját is. A PhD kategória nyertese, Fierpasz Ádám (ELTE, Természettudományi Kar) automatizált műholdas távérzékelés alapú vízmonitoring rendszerek kutatásával foglalkozik a precíziós vízgazdálkodás érdekében. A mesterképzés kategória első helyese, Szabó Ábel (Állatorvostudományi Egyetem) a növényi alapú antibiotikum-alternatívák in vivo hatékonyságának meghatározását vizsgálta házityúk szalmonellózisában. Az alapképzésben résztvevők közötti legjobb pályázó, Balogh Levente (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, környezetmérnök, építőmérnök) pedig az Ős-Maros hordalékkúp öntözési vízkészletének biztosításáról írt figyelemre méltó tanulmányt.
A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat intézményi különdíját az Állatorvostudományi Egyetem kapta, mint a legtöbb nyertes pályázót indító intézmény.
Ez is érdekelheti: