’97 körül a magyar kutatók is megalkották a magyar piaci egyensúlyi szimulációs modellt, amely kezelte a termelést, a fogyasztást, a külkereskedelmet, a pénzügyi transzferek alakulását. A hosszú és széles körű modellező munkából azt a következtetést vonták le Udovecz Gábor és kutatótársai, hogy hazánk eszmei versenyelőnyei évről-évre csökkennek, erodálódnak, valamint, hogy a még meglévő előnyeinket az EU-n kívül nem leszünk képesek érvényesíteni, ezért minél hamarabb a teljes jogú tagság lenne a kívánatos. Azt is egyértelművé tették, – mondta el a szakember, hogy amennyiben nem kapunk jövedelemkompenzációt, az EU-n belül sem állja meg Magyarország a helyét. Arra is nagy hangsúlyt fektettek Udovecz Gáborék ezekben a modellező kutatásokban, hogy a kormányzat felelősségét is előtérbe helyezzék, annak érdekében, hogy készüljenek célirányos programok, például a bázisértékek növelésére, a földtulajdon, -használat, az adórendszer átalakítására, és leginkább a már említett elmaradt fejlesztések pótlására elsősorban az állattenyésztés, az öntözés és az élelmiszeripar esetében.
Az agrár-külkereskedelem nyertese a csatlakozásnak
Hogy mindezekből mi valósult meg, arról már Kapronczai István számolt be előadásában. Azzal a kérdéssel kezdte: „utólag megítélve kellett-e nekünk ez az EU-tagság?”, amit határozott igennel meg is válaszolt. Különösen a mezőgazdaság szempontjából, nemcsak azért, mert több támogatáshoz jutott hazánk, hanem azért, mert a magyar gazdatársadalom elsajátított egy sokkal nyugatosabb, egy sokkal szabálykövetőbb viselkedési kultúrát a támogatásokkal szemben. Azt is hozzátette, hogy
Hazánk EU-csatlakozásának értékelését folytatva Kapronczai István elmondta, a mezőgazdaság kibocsátása másfélszeresére emelkedett a csatlakozás óta Magyarországon, ez azonban egy kissé elmarad az EU 27-ek a növekedésétől, és ez azért is figyelemfelkeltő, mert az EU 27-eket a déli tagállamok gyenge teljesítménye húzza vissza, tehát azok, amelyek jelentősen elmaradnak az EU-átlagtól. Ez azt jelenti, hogyha a velünk azonos körben lévő közép-északi országokkal vetjük össze a mezőgazdaságunk teljesítményét, akkor az elmaradásunk még jelentősebb. Figyelmeztető az is, hogy határozott az elmaradásunk a velünk együtt csatlakozó országokkal szemben, és ennek oka az, hogy nem tudtuk a későn jövők előnyét úgy kihasználni, mint ők, vagyis azt, hogy egy adott fejlettségi szintről egy magasabbra sokkal gyorsabban lehet eljutni akkor, ha fel tudjuk használni a korábban ezt az utat már bejárók tapasztalatait.
Azonban ha végzünk egy benchmark elemzést, és Magyarország mellett kiválasztjuk Lengyelországot, Hollandiát, Ausztriát, akkor egy még szomorúbb kép rajzolódik ki. A termelési intenzitásunk jelentősen elmarad Lengyelországétól is, Ausztriáétól is, és ez a különbség növekvő az elmúlt éveket vizsgálva. Eszközellátottság tekintetében Magyarországon jelentősen nőtt az egy hektár mezőgazdasági területre jutó tárgyi eszközök értéke, de a lengyel adat még mindig több mint kétszerese a hazainak, és a lemaradásunk növekszik.
és ez még akkor is kedvező teljesítmény, ha az inflációs hatásokat figyelembe vesszük, valamint az egyenlegünk is dinamikusan emelkedik. De a csatlakozáskor még nettó importőr Lengyelország egy hektár mezőgazdasági területre jutó agrárkivitele – de az egyenleg is (!) – ma már meghaladja Magyarországét, míg Hollandia fajlagos agrárteljesítménye exportban és egyenlegben is 26-szorosa a hazainak.
Mint az előadó elmondta, hazánk önmagához viszonyítva azonban nagyot lépett előre. Jelentősen javult az ágazat pénzügyi kondíciója és a jövedelmi helyzete, amit a szakember a vállalkozások betétállományával jellemez. A mezőgazdaságban a mai betétállomány 1500 milliárd forint fölött van. Az ágazat támogatása is jelentősen nőtt, és ennek a hatalmas összegnek a felhasználás-hatékonysága kulcskérdés.
