0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Óriási mennyiségű szeméttől tisztult meg a Tisza ukrajnai forrásvidéke

Ezerkétszáz tonna hulladékot gyűjtöttek össze és hasznosítottak újra a Tisza ukrajnai forrásvidékén a PET Kupa Egyesület és a Diageo vállalat közös programjában a természetvédők.
Illusztráció

A két szervezet közös, két évre szóló, Call-action elnevezésű projektje a helyi lakosság, köztük 21 település, 29 iskola és 61 800 lakos és diák közvetlen bevonásával valósult meg – tájékoztatta az akció kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-t szerdán.

A projekt eredeti vállalása egy éven belül teljesült, jelentősen túllépve az eredetileg kitűzött célt – olvasható a tájékoztatóban.

A szervezetek 690 tonna hulladék begyűjtésére, szelektálására és feldolgozására vállalkoztak a Tisza kárpátaljai forrásvidékén,

ahol a korlátozott központi hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás hiánya miatt nagyjából hárommillió tonna hulladék halmozódott fel, veszélyeztetve a helyi környezetet, a folyókat, az erdőt, nemcsak az ukrajnai szakaszon, de Magyarországon is.

„Évtizedes folyómentő tapasztalatainkkal szerencsére nem ritka, hogy túlteljesítjük a célokat, de a mostani eredmény valóban egészen rendkívüli, főleg az ukrajnai kihívások miatt” – idézi a tájékoztató Hankó Gergelyt, a PET Kupa projektvezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője.

A Kárpátalján élő szakemberek bevonásával majdnem megduplázódott a begyűjtött és a körforgásban tartott hulladék mennyisége, így 1200 tonna hulladéktól mentesült a helyi természeti környezet. Ezáltal a hulladékot már nem hozza el a Tisza Magyarországig – hangsúlyozta PET Kupa projektvezetője.

Forrás: MTI

Magazin ajánló: