Ha fellapozunk egy nyelvészeti kézikönyvet, a birsről a következő jelzők a leggyakoribbak: molyhos, sárga, erősen illatos, fanyar – és teszem hozzá, éretten is kemény állományú.
Szólásainkban ritkán fordul elő, akkor is negatív értelemben: „Mintha birsalmából harapták volna ki…” Pedig a 13. század legvégén találkozhatunk a nevével az írott forrásokban, ami kedveltségére utal. Valaha volt nagyobb népszerűségét az is bizonyítja, hogy számtalan tájszót ismer a magyar népnyelv. Bárczi Géza professzor szerint a faj és a neve eredete (talán csak magára a szóra értette) ismeretlen. Rapaics Raymund alán eredetűnek tekinti. Mindez történeti-nyelvészeti kérdés, bár a faj származása földrajzi értelemben sem sokkal biztosabb.
Fája kicsi-középnagy, minimális metszést igényel, főleg saját magoncát vagy vegetatív dugványait használják alanynak. Száraz, meszes talajon termése aprósodik, és nagyon nemezes lesz a gyümölcse, a húsa erősen kövecsessé válik. Inkább önmeddők a fajták, ezért megporzását vegyes telepítésben oldják meg. Szerencsére a pollenét és a nektárját kedvelik a méhek, poszméhek, így kellő rovarjárás esetén a megporzás nem maradhat el. A korábban virágzó fajták (pl. Angersi, Champion) fagykárt szenvedhetnek, télen pedig mínusz 20 °C alatt a rügyek úgyszintén károsodhatnak. Régebben, főleg humid környezetben nem volt akadálya néhány birs jó terméshozásának a házikertekben (kissé árnyékos helyen sem), ma azonban ültetvényben a hazai klíma változása miatt szükséges öntözni.
Érdekes módon a körte formájú birsek ízletesebbek, mint az alma alakúak, kevésbé kövecsesednek és puhább húsúak. Régi, birssel foglalkozó gazdák is mesélték, hogy a gyümölcsök alakja ugyanazon fa koronájának különböző részein eltérő lehet, így körte vagy alma alakú, sima felületű vagy éppen bordás. A virágzásban néhány napos különbség van a fajták között, azonban a szedési érettségben és a klimakterikus légzésben nagyobb változatosság figyelhető meg.
A fák és a gyümölcsök megjelenése, tulajdonképpen az ökogeológiai sajátosságaik nyomán a balkáni, kis- és közép-ázsiai, illetve kaukázusi származását igazolja. Korábban beszámoltunk arról, hogy görög szigeteken találkoztunk olyan, bár senyvedő birsfákkal, amelyeknek a gyökereit szinte nyaldosta a tenger vize. Természetesen nem ez a jellemző, inkább a középkötött, morzsalékos talajban fejlődik megfelelően.
A legtöbb birsfajta kamrai körülmények között januárig jól tárolható, a helytelen tárolás és túltárolás miatt barna foltosodás jelenik meg a héján, a fanyar hús kicsit kesernyéssé válhat. Sokat ronthat a minőségén, ha az utóérés gyorsítása érdekében idő előtt eltávolítjuk a gyümölcs nemezes, vagy a zsíros, viaszos bevonatát.
Hazánkban úttörő munkának számíthatjuk Nagyné Déri Helga birsfajták és tájfajták virágbiológiájáról szóló disszertációját, Halász Júlia és munkatársai a MATE Kertészettudományi Karán elkészítették a fajták molekuláris jellemzését, a pomológiai fajtaleírások az újfehértói kutatóállomásról, Szabó Tibortól származnak. A birsfajtáknak van ugyan néhány sajátos bélyege, de a fajta azonosítása sok gyümölcsfajhoz mérten többféle nehézséget rejt, leginkább az említett, koronán belül is változó gyümölcsalak miatt. A fajták szedési érettsége és az átlagos gyümölcstömeg stabil jellemző.
A birsgyümölcs hasznos voltát a táplálkozásban, gyógyászati felhasználásban és a faiskolai gyakorlatban egyaránt ismerjük. Ivólé, befőtt, zselé, kandírozott édesség, gyümölcssajt és pálinka nyersanyaga.
