0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Szerbiában a települések kétharmada lassan elnéptelenedik

A nyugat-balkáni országban 4429 településnek csökkent és csak háromnak növekedett a lélekszáma tíz év alatt. Demográfusok szerint riasztó a helyzet, sürgősen tenni kell valamit. A kormánynak azonban az égető napi problémákkal is foglalkoznia kell.

Lehangoló demográfiai adatok

Napi problémák ide vagy oda, a szerb kormány számára most az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy képes lesz-e megállítani az ország lakosságának a fogyását. Demográfiai szempontból ez most az egyik legégetőbb kérdés Szerbiában. Mezőgazdasági szemszögből nézve ennek azért különösen nagy a jelentősége, mert Szerbiában mindenütt fogy a falusi lakosság lélekszáma.

Az utolsó (2022-es) népszámlálás adatai szerint a szerbiai települések 95 százalékának csökken a népessége. Mindössze csak három olyan város található az országban, amelyekben a lakosság száma növekedett.

Ezek Belgrád, Újvidék és Novi Pazar. Ezen városok népességének a növekedése annak tudható be, hogy a falvak lakossága elsősorban ezekbe vándorol. A bátrabbak a határon túl próbálnak szerencsét.

Szerbia 4721 települése közül több mint négyszáz faluban ma nem él egyetlen gyerek se. 55 olyan településről tudnak az országban, amelyekben egyetlen nő sincs. De ahol élnek is, 545 településen egyetlen olyan optimális reproduktív korban lévő hölgy sincs, aki gyermeket szülhetne. 718 olyan falu van az országban, amelyekben az átlagéletkor meghaladja a 60 évet. 68 településen nem él egyetlen ötven évesnél fiatalabb személy sem. 2894 településen a 60 éven felüliek részaránya kétszer nagyobb, mint a húsz évnél fiatalabbaké.

Szerbia 3193 településén (a szerbiai települések 68 százalékán!) kevesebb, mint 500 lakos él. Ezek a falvak nagy valószínűséggel az évszázad közepéig el fognak néptelenedni. De még sokáig lehetne sorolni a lehangoló demográfiai mutatókat.

Miként lehetne megállítani a falvak elnéptelenedését?

Milan Krkobabić szerb vidékfejlesztési
miniszter

A szerb kormány nem ül ölbe tett kézzel. Folytatja jól bevált akcióját, idén 3000 falusi ház megvásárlásához nyújt egyenként tízezer eurós vissza nem térítendő támogatást – jelentette be Milan Krkobabić, a kormány vidékfejlesztési minisztere. Elmondta, hogy a pályázatot kiírták, a programra január 13-a óta lehet jelentkezni.

A vidékfejlesztési minisztérium házvásárlási programja által tavaly 10 ezer felnőtt és gyermek kapott új otthont, és 2650 falusi ház vált lakhatóvá. A házvásárlási támogatásra jelentkezett polgárok átlagéletkora 30 év.

A szerb kormány a vidékfejlesztési minisztérium kezdeményezésére két másik támogatási pályázatot is kiírt. A házvásárlás mellett a vidéki lakosság közlekedését segítendő minibuszok beszerzését is támogatja.

Emellett falusi rendezvények szervezésére is biztosít támogatást. Tavaly 61 minibuszt sikerült ilymódon megvásárolni 61 falu számára. A települések biztosítják az üzemanyagot és a járművezetőt, a minisztérium pedig a járművet.

Hogy mindez elég lesz-e majd ahhoz, hogy sikerüljön megfordítani a népességcsökkenést Szerbia kis településein, kiderül. Sokan biztosra veszik, hogy munkahelyteremtés nélkül a falvak népességfogyása nem fordítható meg. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy évtizedeken át semmilyen állami támogatás nem segítette a falun maradást, akkor ez arra int bennünket, hogy legyünk türelmesek, és előlegezzük meg a bizalmat a belgrádi vezetésnek.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság