0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 22.

Néhány érdekes tudnivaló a lovakról nem csak laikusoknak

Az alábbi összeállítás nem csak azoknak tartogathat újdonságokat, akik nem ismerik még ezt a csodálatos állatot, hanem a már tapasztalt lovasoknak is nyújthat meglepő és új információkat.

A lovaknak általában 205 csontjuk van, de néhány arab fajtájú lónak kevesebb bordája és ágyéki csigolyája van, mint más fajtáknak. Hat helyett öt ágyéki és 18 bordája helyett 17. Nincs kulcscsontjuk, a vállaikat szalagok és izmok tartják.

A legnagyobb szem

ló szeme
Fotó: Somogyvári Anett
A szárazföldi emlősök közül a lovaknak van a legnagyobb szeme és van egy ún. harmadik szemhéjuk is, amely plusz védelmet nyújt a szemüknek.

A ló oldalt elhelyezkedő szemei nagy 360 fokos látóteret eredményeznek, két kisebb vakfolttal, az egyik közvetlenül előttük, a másik közvetlenül mögöttük helyezkedik el. Közelre rosszabbul látnak, mint távolra, mindkét szemükkel külön-külön látnak. A szemek mozgása követi a fülekét, tehát, ha az egyik fülüket hátra fordítják, akkor az azonos oldali szemük is hátrafelé tekint, míg a másik előre. Ennek nagy szerepe van a ragadozók felderítésében.

A lovak állva is tudnak aludni, ami a hátulsó lábukban található különleges „zárszerkezetnek” köszönhető. Igaz,  állva csak REM fázisban tudnak pihenni, a mélyalváshoz nekik is le kell feküdni, de ennek hossza nem hosszabb, mint 2 óra.

Kiemelkedő hosszútávú memória

A méneknek 40 foguk van, míg a kancáknak 36.

A fogaik több helyet foglalnak el a fejükben, mint az agyuk,

az agyuk 623 g, ami fele az emberi agy súlyának. Ennek ellenére remek memóriával rendelkeznek – egyesek szerint még az elefántéval is vetekszik a memóriájuk – pl. képesek felismerni az embereket, lovakat, helyeket, akár évek múlva is. Életük során a fogaik folyamatosan „nőnek”, ami azt jelenti, hogy folyamatosan emelkednek ki az állkapocsból, ahogy kopnak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: