0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 10.

Ismét keresik a biot Németországban

Az egy évvel korábbi visszaesés után tavaly, amikor Németországban összességében mérséklődött az élelmiszerek iránti kereslet, a biotermékek forgalma öt százalékkal meghaladta a 2022. évit, s 16,1 milliárd euróra emelkedett.

„Különösen az olyan viharos időkben, mint a mostani, még fontosabb, hogy összejöjjünk és párbeszédet folytassunk. Ez az a hely, ahol együtt a fenntartható jövő felé vezető utat kikövezhetjük”, fogalmazott Petra Wolf, a nürnbergi vásártársaság igazgatósági tagja.

A vásár rendezői különös figyelmet fordítottak részint az újdonságokra, részint az induló vállalkozások és fiatal innovátorok bemutatkozására.

Az újdonságok standjára összesen 624, ezen belül a Bio-Fach keretében 544, míg a Vivaness keretében 80 terméket regisztráltak. Az induló vállalkozások sorában – élve a Szövetségi Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium (BMWK) által biztosított támogatással – 43 cég mutatkozott be.

A vásár egyik különleges témája volt a Szövetségi Élelmezési és Mezőgazdasági Minisztérium (BMEL) azon célkitűzése, mely szerint 2030-ra kívánatos lenne

a közkonyhákban felhasznált biotermékeket arányát a jelenlegi 2 százalékról 30 százalékra emelni.

A kiállításon az érdeklődő résztvevőknek nyújtott átfogó szakmai tájékoztatás formájában kiemelt hangsúlyt kapott a bioélelmiszerek házon kívüli étkeztetésben való felhasználása.

Ez is érdekelheti:

Vércukorszint-csökkentésben jeleskedő gyógynövények

Vadat, halat egész évben

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: