Február utolsó dekádjára sem változott lényegesen az időjárás. A nappali hőmérsékletek meghaladják az ilyenkor szokásos értékeket, és éjszakánként is rendszeresen fagypont feletti a levegő hőmérséklete. Jelentősebb mennyiségű csapadék nem hullott, a gyakori szeles napokon pedig sokat száradt a talaj felszíne, így a könnyebb talajokon már elvégezhető a simítózás vagy a korai vetésű növények magágy-előkészítése.

A növények érzik a tartósan melegebb időjárást, a kényszernyugalmi állapot több fajnál megszűnt, ami veszélyes helyzetet teremthet, amennyiben a későbbiek során nagyobb mértékű lehűlés következne be. A mandula és a kajszi egyes fajtáinál már látható a rügyek pattanása, a dísznövények közül a rózsákon pedig már 1-2 centimétert meghaladó hajtáskezdemény is látható.
Az őszibarackot pedig az időnként előforduló kisebb csapadék miatt indokolt réztartalmú készítménnyel, akár több alkalommal is permetezni, nehogy már a rügypikkelyek között megfertőzze a levélkezdeményeket a tafrinás levélfodrosodás.
A kifakadt ribiszke és köszméte első levélkéin már felfedezhetők a hajtászsugorító levéltetű első példányai, így hamarosan piros leveleket láthatunk a bokrokon. A kártevő a vesszőkön tojás alakban telel, tehát a kelő egyedeket kell megfigyelni.
Elkezdhetjük a pázsitok gondozását, a talaj már megszikkadt annyira, hogy a tél folyamán elhalt, avas leveleket gyepszellőztetővel kiszedjük a sarjadó fűcsomók közül.
Ebben az időszakban a nitrogéntúlsúlyos, komplex hatóanyagú készítmények a leghatékonyabbak. A gyepszellőztetővel összegyűjtött levélmaradványokból kiváló hatású levélkomposzt készíthető, amit az év során kiszórhatunk tápanyag-visszapótlásra, valamint a talaj szerkezetének a javítására.
Részletes növényvédelmi előrejelzés olvasható a www.magyarnovenyorvos.hu oldalon.
Dr. Aponyi Lajos,
Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara