Drónos állapotfelmérés kajszisban
A hazai gyümölcsösökben, még a korszerűnek nevezhető ültetvényekben sem igazán beszélhetünk egyelőre precíziós termesztésről, kezdte előadását Papp Péter, az Axiál Kft. területi képviselője. Az ő kutatási területe a gyümölcsfák állapotfelmérése távérzékeléssel, pilóta nélküli repülőgépek (UAV) alkalmazásával. A drónokkal könnyen, olcsón megoldható e feladat. A nemzetközi publikációkat áttekintve ugyanakkor Papp Péter arra a megállapításra jutott, hogy 2019-től mindössze nyolcvannégy ilyen témájú munka készült. Ezek a vizsgálatok az erőforrás-gazdálkodásra, a gyümölcsfák geometriájára, a hozambecslésre fókuszáltak. Csak nyolc olyan kutatómunka érhető el, ahol betegségekhez kapcsolódóan történtek vizsgálatok a gyümölcsösben.
Ezért saját vizsgálatot kezdett a Balaton-felvidéken, Szentkirályszabadján, egy 2003-as telepítésű kajszibarack-ültetvényben. A 11 hektáros, intenzív művelési módú területen RGB ortofotó-mozaikokat készített, drón segítségével. Azért választotta ezt a megoldást, mert RGB-fényképet már mobiltelefonnal is lehet készíteni, olcsó technológiának tekinthető. A többszöri légi felvételezés eredményeit vizsgálatok sorozatának vetette alá. Mint mondta, nehéz volt például jól elhatárolni a barackfa lombozatát a fotó hátterében lévő fűtől és beazonosítani az egyes fákat külön-külön. A gyümölcsfák távérzékeléssel történő állapotfelmérésének eredményeként azonosíthatók voltak a nagyobb figyelmet igénylő egyedek. A 11 hektár feltérképezése nagyjából 20 percet vett igénybe, ami azt jelenti, hogy idő- és költséghatékony megoldás. A technológia fejlődését látva pedig biztosra vehető, hogy a problémák észlelése mellett a jövőben a pontos azonosításra, betegségek, kártevők felismerésére is alkalmas lesz.
Robotokkal végezhető munkák
A drónos adatgyűjtés mellett további precíziós eszközök fejlesztése, beszerzése is lehetséges. A gyümölcsültetvények hamarosan „okos ültetvények” lesznek – ezek Szalay László, a MATE egyetemi tanárának előadásindító gondolatai. A precíziós megoldások fejlesztésének célja az eszközök és digitális információk egységes rendszerbe integrálása; a maximális és egységes terméshozam; a kiváló gyümölcsminőség és a gazdaságos és környezetkímélő gyümölcstermesztés elősegítése. A műszaki fejlesztések az emberi munkaerő kiváltására négy területre fókuszálnak, a metszésre, termésbecslésre, gyümölcsritkításra és szüretre.
Precíziós növényvédelem
Az ültetvényekben alkalmazható digitális növényvédelmi rendszerek kihívásait ismertetve Zalai Mihály, a MATE egyetemi docense az elérhető eszközök kezdetlegességére hívta fel a figyelmet. A digitalizáció során ugyanazokon a lépéseken kell az eszköznek is végigmennie, mint a növényvédelemi szakembernek. Az első az adatgyűjtés, a képek készítése, majd az adathalmaz felosztása és értékelése. Szőlőültetvény példáján keresztül mutatta be a kutató a digitális növényvédelmet. Mint fogalmazott, a képek készítésére már számos kiváló eszköz áll rendelkezésre. Természetesen itt is vannak kihívást jelentő tényezők, mint például a fény intenzitása és beesési szöge, vagy a védőhálók jelenléte befolyásolhatja a képalkotást és később a feldolgozás/osztályozás folyamatát. A hibahatár csökkentése céljából már nemcsak a látható fény spektrumában, hanem az úgynevezett infravörös tartományban is készíthetők felvételek. A fényképek elemzésére a mesterséges intelligencia tanulási képességét használják a még kutatási fázisban lévő fejlesztések. Itt a gépi szűrést követően még emberi elbírálással azonosítják a tüneteket, de a gépi tanulás fokozatosan egyre jobb eredménnyel dolgozik. Az elemzések során a kialakult stressztüneteket a szokásos módon abiotikus (víz, hő, tápanyag, só) és biotikus faktorként (kórokozó, kártevő) csoportosítják.
A gombás betegségek felmérési lehetőségei között szerepel a közvetlen, laboratóriumi vizsgálat, ami nagyon pontos, de drága és kis mennyiségű levélen végezhető el. Közvetett lehetőség a hagyományos és az optikai vizsgálat. A hagyományos esetben a szemrevételezés, vagy indikátornövények használata jól bevált módszer, de nem megbízható, és sok időt, munkaerőt igényel. Az optikai vizsgálat során használható multispektrális, hiperspektrális, vagy hőkamera. Előnye, hogy gyors, jól feldolgozható és nem károsítja a növényt, hátránya egyelőre, hogy a pontosságát javítani kell, és jelenleg még ehhez is sok idő és munkaerő kell.