0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

A zöldfelület-gazdálkodás kerekasztala

A zöldszakma képviselői 14. alkalommal vettek részt a Tapolcán megrendezett szakmai napokon, melynek központjában az ökológiai és gazdasági fenntarthatóság gondolata állt.

A nagy sikerű, jó hangulatú rendezvény hét szakmai szervezet összefogásával valósult meg.

Zöldfelület Budapesten

A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége szervezésében a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete, a Magyar Faápolók Egyesülete, a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete, a Magyar Önkormányzati Főkertészek Szövetsége, a Magyar Öntözési Egyesület és a Magyar Tájépítészek Szövetsége vett részt a szakmai napok megvalósításában.

Több mint 700 résztvevővel, 70 beltéri és kültéri kiállítóval mutatkozott be a zöldszakma Tapolcán,

és a négy nap alatt hat teremben közel 150 szabadon látogatható előadáson, workshopon tájékozódhattak az érdeklődők a szakma legfontosabb kérdéseiről. Az előadások egyikén Dezsényi Péter, a Kertész Unió Zrt. vezérigazgatója a tavaly létrejött zöldfelület-gazdálkodási kerekasztalt mutatta be.

Munkacsoportokat alakítottak

A tervezés, a kivitelezés, a fenntartás, a termesztés, a hozzájuk kapcsolódó háttérszolgáltatók és a kereskedők mindannyian az „élet mérnökeiként” felelősek a települések zöldinfrastruktúrájáért, a zöldfelület-gazdálkodásért tevékenykednek, kezdte előadását Dezsényi Péter. A zöldfelület-gazdálkodás kerekasztalának házigazdája hivatalosan a MATE Budai Campusa, résztvevői a Díszkertészek Szakmaközi Szervezete és annak tagjai (Makeosz, MTSZ, Faiskolások, Faápolók, Möfösz), a Magyar Kertörökség Alapítvány, a Magyar Építész Kamara Tájépítész Tagozata, az Építési és Közlekedési Minisztérium Településrendezési és Településtervezési Főosztálya, Budapest főtájépítésze és a Főkert képviselői mellett a Green City Hungary mozgalom tagjai.

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: