Termeléshez kötött támogatások. Az Európai Bizottság sokkal szigorúbb feltételekhez kötötte a termeléshez kötött támogatások fennmaradását, miszerint a 2023-ban induló termeléshez kötött támogatások feltételrendszerének összhangban kell lennie az EU Víz Keretirányelv célkitűzéseivel. 2023-tól ezért célzott helyszíni ellenőrzések keretében vizsgálják a hatóságok a növénytermesztési jogcímek esetében a víz mennyiségi, míg a tejelő tehéntartás esetében a víz minőségi szempontú védelmét garantáló előírások betartását, különös tekintettel a hazai vízjogi feltételrendszer betartására. A kamara honlapján megtalálható az a NAK útmutató, amely részletesen mutatja be, hogy az illetékes vármegyei kormányhivatalok milyen szempontok alapján végzik a helyszíni és dokumentum alapú ellenőrzéseket.
Nem termelő beruházások. Várhatóan az első fél évben nyílnak meg azok a pályázati felhívások, amelyek vízvédelmi céllal, nem termelő beruházásként további anyagi támogatást jelentenek majd a víz helyben történő tartására. A pályázaton belül 2 célterületet van: 1. a megvalósítás, 2. működtetést támogatja.
1) Vízvédelmi célú nem termelő beruházások megvalósítása (terület és projektalapon)
TERÜLETALAPON
A) Partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése
– 40 méter szélességben gyepes védősáv kialakítása
– 20 méter szélességben füves cserjés fás védőterület kialakítása
B) Vizes élőhelyek létrehozása
– a területen megjelenő többletvizek visszatartásával, illetve a területek visszanedvesítésével
PROJEKTALAPON
A) Vízvisszatartást szolgáló vízi létesítmények kialakítása,
– fejlesztése a mélyfekvésű, vízvisszatartásra alkalmas területeken a vizek összegyülekezésének és azok minél hosszabb ideig történő megmaradásának biztosításával, időszakos vagy állandó nyílt vízfelület létrehozásával
– Vízvisszatartást szolgáló műtárgy kialakítása
– Vízvisszatartásra alkalmas terület kialakítása
– Kisszelvényű, átművelhető lokalizációs töltés kialakítása
– NAK kérésre: Vízkormányzási művek kialakítása: vízelvezető árok, csatorna, átművelhető vápa kialakítása a vízvisszatartásra alkalmas terület felé, melyek kizárólag környezetvédelmi célt szolgálnak és határozottan nem termelő céllal kerülnek kialakításra.
B) Erózióvédelmet biztosító létesítmények kialakítása, fejlesztése
– Az erózióvédelmet biztosító műszaki létesítmények lehetnek: terasz, sánc, padka, bakhát, rőzsefonat, talajfogó gát, gyepes gyűjtőárok, vízmosások feltöltése.
2) Célterület – vízvédelmi célú nem termelő beruházások fenntartása
A) Az 1. célterületben kialakított partmenti vízvédelmi pufferzóna fenntartása
B) Az 1. célterületben kialakított vizes élőhely fenntartása
Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése. Várhatóan az első fél évében kerül megnyitásra az öntözésfejlesztést és a vízfelhasználás hatékonyságát célzó pályázati felhívás, melynek 3 fő célterülete van: az öntözővíz felhasználásának hatékonyságát javító beruházások támogatása, a melioráció és a vízfelhasználás-hatékonyság javításának támogatása, valamint a vízvisszatartás létesítményeinek támogatása a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás biztosításával.
Fontos változás, hogy egyrészt a jövőben kizárólag a hirtelen lezúduló, a talajt kifejezetten károsító többlet csapadékvíz elvezetésére szolgáló víztározók kaphatnak támogatást. Másrészt a továbbiakban nem minősíthető öntözött területnek az a jelenleg nem öntözött terület, ahol a közelmúltban öntözőberendezés működött. További változás, hogy a fenntartható vízgazdálkodási közösségek tekintetében 15 százalék támogatási intenzitással kell majd számolni.