A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségén belül megalakult a fodrostollú magyar lúd fajtaklub. A „baráti társaság” célja a fajta standardja szerinti tenyésztése mellett a szín- és tollforma eredetének kutatása is.
Fodrostollú magyar lúd Szeifert Péter tenyészetéből fotó: mmg/Csatlós Norbert
Az őshonos magyar fajta tizenöt elkötelezett tenyésztője fogott össze a fodrostollú magyar lúd tenyésztése és kiállításokon való bemutatása érdekében.
Ahogy azt a klubot szervező Molnár Máriától megtudtuk, az ország minden szegletében élő tagok között vannak, akik régóta szeretik és tartják, tenyésztik is a fajtát, és vannak olyanok is, akik csak egy-két éve figyeltek fel a fodrostollú szépségére.
A tagok között ismerősök ismerősei ugyanúgy vannak, mint azok a tenyésztők, akik a lapunkban megjelent írás nyomán kerültek be a közösségbe. A klub pedig rögtön „nemzetközi” is lett, hisz a fajta két Szlovákiában élő tenyésztője is az alapítók között van.
„Az MGKSZ-en belül 10 taggal lehet fajtaklubot alakítani, így a 15 alapítóval erős a fodrostollúak klubja . Üdítő újdonság is a szövetség életében, hogy a fajtaklubnak köszönhetően 12 új taggal gyarapodott a tagságunk. Felemelő érzés azt tapasztalni, hogy a tenyésztők közösséget próbálnak alkotni a közös céljaik megvalósítása érdekében.”
– mondta el Heincz László, az MGKSZ elnöke.
Fodrostollú magyar ludak Furcsa Gábor tenyészetéből fotó: Fodros Tollú Magyar Lúd Fajtaklub
Az alapító tagok névsora: Molnár Andrásné (Marcsi), Daróczi Szilvia, Diós László, Furcsa Gábor, Fűkő Gábor, Gyurkovics Gabriel, Katona Zoltán, Kotroczó József, Kökény Krisztián, Podoni Zsolt, Súlyok Sándor, Szabó Ákos, Szeifert Péter, Szigeti Tamás, Vékony Attila
„Rengeteg álommal és tervvel valamint nagyon sok tanulni valóval vágunk neki álmaink megvalósításának. Áprilisban az elméleti tudásunk fejlesztése kerül előtérbe, októberben pedig szeretnénk egy szakmai napot tartani, ahol nem csak beszélünk a madarakról, hanem elvisszük bemutatni a lúdjainkat is.Ez utóbbi természetesen pillanatnyilag elég merész álom, hisz az utódok leginkább még tojás formájában láthatók. No de merjünk álmodni! – fogalmazott a szakmai berkekben Molnár Marcsiként ismert tenyésztő. Az akkor bemutatandó madarak viszont már az MGKSZ szabályai szerint gyűrűzött példányok lesznek.”
Fodrostollú magyar lúd Szigeti Tamás tenyészetéből fotó: Fodros Tollú Magyar Lúd Fajtaklub
Rudi, a soproni erdők dámbikája több éven keresztül egyedül uralta a mintegy ötezer hektáros vadont. Nem volt vetélytársa, mivel ezen a területen nem élnek dámok. Hogyan alakult ki ez a mesebeli állapot?
A klímaváltozás az utóbbi években sok feladatot adott az állattenyésztőknek, kutatóknak: új technológiai megoldásokat, illetve a hőstresszt jobban toleráló egyedeket, családokat, fajtákat kezdtek kialakítani.
Magazin ajánló:
Kistermelők Lapja
Miként tudta megőrizni egy évszázadon át a lap népszerűségét? A magyarázat a történetében van. A történet pedig a valósághoz való folyamatos alakulásról szól. A lap elődjét 1903-ban alapították Baromfitenyésztés címen.
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen, hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát csaknem 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.