Az Indonéz szigetvilág valaha három tigris-alfajjal büszkélkedhetett: a jávai, bali és szumátrai tigrissel. Ezek közül mára csak a szumátrai maradt fent, mely a legkisebb ma élő alfaj.
2019-ben azonban egy nyugat-jávai falu mellett tigrist véltek látni. A kutatók és az indonéziai Nemzeti Kutatási és Innováció Ügynökség természetvédelmi szakemberei átvizsgálták a „tetthelyet”, ahol egy kerítésen fennakadva egyetlen szőrszálat találtak – írja a Phys.org.
Ezt az egy szálat DNS-analízisnek vetették alá, hogy kiderüljön: származhat-e a kihaltnak hitt jávai tigristől? Emellett kameracsapdákat állítottak fel a megtalálás körüli erdőkben, valamint kikérdezték az helyieket.
Mire jutott a DNS-elemzés?
A genetikai elemzés eredményeiről szóló tanulmányban leírják, hogy a begyűjtött szőrszál környékén nagymacskától származó láb- és karomnyomokat is találtak. A szőrszálat egy múzeumi jávai tigrisből származó mintával, valamint más tigris-alfajoktól és egy jávai leopárdtól származó mintával is összevetették.
Muhammad Ali Imron, a WWF Indonézia erdő- és vadvilág programjának vezetője azonban több dologra is felhívta a figyelmet. Véleménye szerint a szőrminta „nagyon korlátozott” volt, ezért több mintával és más genetikai vizsgálati módszerekkel is meg kell megerősíteni az eredményeket ahhoz, hogy hihető legyen, nyilatkozta az AFP-nek.
A jávai tigris a hatóságok szerint az orvvadászat és az emberekkel való növekvő konfliktus miatt halt ki.
A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) szerint a jávai tigrisek legközelebbi rokonai, a szumátrai tigrisek – amelyeket szintén érint az orvvadászat – súlyosan veszélyeztetettnek számítanak, a vadon élő egyedek száma 400-nál kevesebbnek lehet.
A Fővárosi Állat- és Növénykert az utóbbi időben a legnagyobb méretű tigris-alfaj, a szibériai tartására rendezkedett be. Azonban az 1920-as évekig bemutatott állatok mind a bengáli alfajhoz tartoztak. 1925-ben, illetve ’26-ban három tigrist szereztek be, melyek közül csak két állat, Emír és Caesarina voltak bengáliak. A másik nőstény, Saxa jávai tigris volt. Saxának 1929. november 12-én született három kölyke, akik, mivel apjuk bengáli, anyjuk pedig jávai tigris volt, alfajhibridnek számítottak. Abban az időben ugyanis kevésbé fordítottak hangsúlyt az fajok és alfajok fenntartására. Mára ez természetesen megfordult, és az állatkertek mindent megtesznek az úgynevezett fajmegőrzési programok keretében azért, hogy megmentsék a kihalással veszélyeztetett fajokat és alfajokat. |