0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Át kell gondolni a Közös Agrárpolitikát!

Több mint egy éve zajlanak Európa-szerte gazdatüntetések, amiket elsősorban az Európai Bizottságnak az orosz-ukrán háború miatt bevezetett intézkedései váltottak ki.

Az erdélyi magyarok számára is nagyon fontos, hogy jelen legyünk a döntéshozatalnál az Európai Parlamentben is, sajnos egyre többen kételkednek a jelenlét hatékonyságában.

– Az európai parlamenti munkának vannak kevésbé látványos, de nagyon hasznos ténykedései, ami a lobbitevékenység, és amelynek konkrét eredményei vannak. Ennek is köszönhetően Románia, és ezen belül Erdély nettó kedvezményezettje az EU-s tagságnak. Háromszor több támogatást kaptunk, mint amennyit a közös költségvetésbe befizettünk. Csak a Közös Agrárpolitikán keresztül 2007–2020 között 38,6 milliárd euró támogatás érkezett a hazai agráriumba, ebből 22,1 milliárd euró a direkt kifizetéseket jelenti. A területalapú támogatások azért fontosak, mert a legkisebb faluba is jelentős összegek folytak, folynak be egyenesen a gazdákhoz, ma már megszokott módon, alanyi jogon. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a támogatások azért vannak, mert az unióhoz tartozunk. Nem volt mindig így. S bár sokszor elegük van a gazdáknak a bürokráciából, és sokkal kiszámíthatóbb kellene legyen a mezőgazdasági támogatási rendszer, nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy az agrárium mellett számos további területen is hozott fejlődést az uniós csatlakozás. 2025-ben megkezdődik a következő költségvetési időszak vitája, a kohéziós programok és az agrárpolitika reformja. A mi érdekeinkért mások nem fognak harcolni, a mi közösségünk, a településeink, a gazdáink javaslatait mások nem fogják fenntartani. Ott kell lenni az RMDSZ, az erdélyi magyarok képviselőinek az Európai Parlamentben, hogy a mi hangunkat is hallathassuk az európai törvényhozásban.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magyar Mezőgazdaság