A denevérek által fogyasztott kártevő fajok között találták meg a banánmolyokat (Opogona sacchari). Ez egy jól ismert mezőgazdasági kártevő, ami – ahogy a neve is mutatja – a banánültetvényeket károsítja, melyek a helyi mezőgazdaság egyik fontos terménye. Emellett előkerült még a vetési bagolylepke (Agrotis segetum) – a zöldség- és gabonafélék kártevője, valamint a dudvarágó aranybagoly (Chrysodeixis chalcites) – az európai üvegházakban előforduló négy legjelentősebb kártevő egyike.

Fotó: Scot Nelson – Flickr: bm1a, CC0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=15847722
Emellett az is kiderült, hogy a bőregerek az emberekre is veszélyes parazitát, a Psychoda albipennis-t is elfogyasztják. Ez az apró légyféle a húgyúti nyílás közelében rakja le petéit. A kikelő lárvái ezután a húgyutakon át bejutva a húgyhólyagban fejlődnek tovább. Emiatt aztán húgyúti myiasis alakul ki, mely hasi fájdalommal, hasmenéssel és égető érzéssel jár.
Segíthetjük a megtelepdésüket
A biológiai sokféleség csökkenésének egyik fő oka világszerte a mezőgazdaság terjeszkedése. Azonban egyes fajok képesek hasznosítani az itt található erőforrásokat is. Ahogy ez a tanulmány is mutatja, a denevérek megtelepedésének ösztönzése több előnnyel is járhat. Mind a szigetek mezőgazdasága, mind a természetvédelmi erőfeszítések szempontjából pozitív hatásuk van.

A tanulmány társszerzője, Ricardo Rocha docens (Biológiai Tanszék, Oxfordi Egyetem) elmondta: „Egyre több gazdálkodó telepít denevérodúkat, hogy a rovarevő denevéreket a földjeire csalogassa. Tanulmányunk során kísérletképpen elhelyeztünk párat azon a védett területen is, ahol dolgoztunk. Nagy örömünkre ezek közül néhányat már birtokba is vettek a veszélyeztetett madeirai törpedenevérek. Ez azt sugallja, hogy egy olyan egyszerű dolog is, mint a mesterséges denevérodúk telepítése jótékonyan hat mind a természetvédelemre, mind a mezőgazdaságra.”
Rocha hozzátette: