A hagyományos egyensúly felbomlásának következményei szembetűnőek.

Díszkertészeink fontos feladata, hogy a jövőben tudatos szelekcióval új, ellenállóbb növényfajtákat válasszanak ki, valamint a fenntarthatóság érdekében törekedjenek az agrobiodiverzitásra. A Kárpát-medencére jellemző, hogy a behozott és meghonosodott kultúrnövények genetikai variabilitása jelentős mértékben meghaladja a származási helyükön található sokféleségüket. Érdekes jelenség, hogy számtalan meghonosított dísznövény gyorsan rendkívül fajtagazdaggá válik.

Az elődök munkája

Kerti növényeink nemesítése évszázadok óta tart, számtalan névtelen nemesítő sok tájfajtát állított elő. Ezen tájfajták egy meghatározott tájegységben sok esetben jobban teljesítenek, mint általában a korszerű nagyüzemi változatok.

Munkássága lehetővé tette a rózsák nevelését Észak-Európában is. A „virágos gróf”, Ambrózy-Migazzi István nevéhez fűződik legnépszerűbb tujafélénk, a Malonyai tuja (Thuja occidentalis Malonyana). Nagyobb mértékű nemesítési munka a múlt század első felétől indult, jeles képviselői Magyar Gyula és Domokos János voltak. Ők sok esetben honos fajaink közül a hárs-, berkenye- és tölgyfajok állományait szelektálták.

Génmegőrzés

Az a cél, hogy egy adott területre leginkább alkalmas, díszítőértékét leginkább ott kifejtő változatokat válasszunk. Az előre nem látható, ma még ismeretlen vagy „értéktelen” tulajdonságok is fontossá válhatnak. Gondoljunk napjaink túlmelegedő városaira, ahol a hagyományos fafajták hőálló képessége igen fontos szerepet kaphat.

Az ökológiai specializálódás mellett nagy igény mutatkozik a nemesítési intenzitási fok, a technológiai szint (intenzív, extenzív) szerinti specializálódásra is. Az új közös agrárpolitika célkitűzése a nem élelmiszer célú mezőgazdasági földhasználat, melynek különleges fajtaigényei lehetnek.