Habár manapság a lovaglás vagy egyéb lovassportok népszerű szabadidős tevékenységnek számítanak, a legtöbben nem tartanak lovat, és sokan csak sporteszközként tekintenek az állatokra. Ezért aztán még a lovakkal gyakrabban kapcsolatba lépő embereknél is tapasztalható, hogy nem rendelkeznek mély tudással a lófajtákról, lótartásról. Vegyük például a pónikat. Mit tud az átlagember róluk? A válasz általában az, hogy kisméretű lovak, a legtöbb házikedvencnek való, elöl harap, hátul meg rúg… Hogy ez mennyire nem így van, beszélgetőpartnerem, Takács Zoltán fogja bebizonyítani.
Takács Zoltán ma a kies Naszályon él családi gazdaságában feleségével, Dolóresszel és ikerlányaival, Zoéval és Alízzal. Beleszületett a lovas életbe, már édesapja is tartott lovakat. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, a lovak munkáját a gazdaságban vették igénybe, de a lovas kocsi megszokott közlekedési eszköz volt, óvodába, később iskolába is elvitte Zoltánt. Ezek a lovak még a megszokott, nagy testű munkalovak voltak, de amikor az ő munkájukra már nem volt szükség, édesapja nem adta fel a lótartást, csak a méreten csökkentett: pónikra váltott.
Tehát ilyen mérettel igáslovakként nagyon jól hasznosíthatók egy olyan gazdaságban, ahol a nagyobb méretű lovak tartása nem indokolt.
Ha ló van egy családnál, szinte biztos, hogy a gyerek megtanul lovagolni, illetve ha szükséges, hajtani. Zoltán is ezt az utat követte, és ahogy belemélyedt a lótartás, lovassportok világába, részt vett fogathajtó versenyeken, a tenyésztés gondolata is felmerült benne. Az érettségi után a szándék megerősödött, így 2005-ben beszerezte első törzskönyvezett kancáját, mivel már akkor úgy gondolta, hogy a bizonytalan származású lovakkal nem érdemes tenyésztési szempontból foglalkozni. Ez a kanca egy nagydorogi tenyésztésű welsh „A” kanca volt, vagyis a fajtaváltozatok közül a legkisebb termetű. Ezután persze szerettek volna csikót is, így Zoltán belemerült a welsh póni hazai állományának feltérképezésébe, hogy megtalálja a lehető legjobb mént a kancájához.
Az állomány időközben tovább bővült: nagyobb méretű welsh „B” kancákkal, amelyeket szintén tenyészteni szeretett volna, és amely méret végül a favorit lett. Az egyesület révén pár év múlva, 2010-ben kihelyezett állami törzsmén is került hozzájuk, 4234 Frappáns welsh „B” mén személyében. Ez egyfajta elismerést is jelent, csak úgy nem helyeznek ki értékes méneket bárkihez. Mivel Frappáns csak ideiglenesen volt náluk, és szerettek volna saját mént, de a hazai létszám eléggé kicsi, a vérvonalak választéka nem túl bő, így külföldről szeretett volna Zoltán egy jó mént behozni. Ő az idők során több lovas helyen is dolgozott Európában, így az ismeretség és a bizalom adott volt, meg persze közelről láthatta a kínálatot. Végül Angliából, a Blaenpentre Studból vett egy kiváló minőségű welsh „B” mént. Ez azért nagy szó, mert a welsh fajta őshazája Anglia, tehát a jó vérvonalú mén elősegíthette a hazai állomány javítását.
