Elmondta, hogy édesapja is bíráló volt, és őt is mindig érdekelte ez a terület, a hagyomány pedig folytatódhat, mert két kamasz fia is szívesen részt vesz a bírálatokon. Céline 16 évesen első női és egyben legfiatalabb győztesként megnyerte a Nemzeti Fiatal Showbíró versenyt Franciaországban. 2020-ban került be a nemzeti francia showbírói körbe, majd ezt követően számos regionális kiállítás bírálatán szerepelt bíróként. 2023. február óta a francia tenyésztőszervezet a Prim’Holstein France elnöke.
Először bírált Magyarországon tenyésztett Holstein-fríz szarvasmarhákat, elmondta, hogy nagyon szépen előkészített és jó szerkezetű példányokat látott már az üszők körében is, amelyek megállják a helyüket a nemzetközi mezőnyben.

Az idei showbírálat eredménye:
GYŐZTESEK
- Grand Champion – díj: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes – Golden nevű tehén
- Reserve Champion – díj : Kasz-Farm Kft., Derecske – Kati nevű tehén
- A kiállítás legszebb tőgyű egyede: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely – Kaktusz nevű tehene, aki egyben a legmagasabb életteljesítménnyel rendelkező állat is, eddig 50 5370 kg tejet termelt.

Fotó: Csatlós Norbert
Korosztálgyőztesek
- Junior Champion-díj: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., Biharnagybajom – Szegfű
- Junior Reserve-díj: Mocsai Búzakalász Szövetkezet, Mocsa – Zavaros
- Intermediate Chamion – díj: Kasz-Farm Kft., Derecske – Kati
- Intermediate reserve – díj: Mocsai Búzakalász Szövetközet, Mocsa – Ella
- Senior Champion-díj: Golden nevű tehén – Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes – Golden
- Senior Reserve-díj: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely – Kaktusz