0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Lépésről lépésre tanulni, avagy a termőföldtől a takarmányozásig

Fókuszban a takarmánytermesztés. Idén izgalmas és látványos tanösvényen nézhették meg az érdeklődők, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, hogy mit ad a talaj a növénytermesztéshez.

Hódmezővásárhelyen idén is meglepték a szakmabelieket: a Hód-Mezőgazda tanösvényen edukációs szakmai programmal neves szakemberek várták az érdeklődőket.

Az idei évben a takarmánytermesztés került a fókuszba, de kiindulási alapként itt is a talaj szerepelt, benne a talajtan, a talajbiológia, a talajművelés, a növényi stresszélettan, a növényegészségügy, hogy a végén eljussunk takarmány gazdálkodásig.
talajszelvény
(Fotó: Csatlós Norbert)

Mint megtudtuk, a takarmánytermesztés szakmai alapjait szerették volna bemutatni egy gazdaság szemszögéből. Ezért alakult meg az a konzorcium, ami azokat a cégeket fogja össze, akik szolgálni tudják ezeket a célokat. Már az első évben sikeres volt a tanösvény, amit szerettek volna továbbfejleszteni, mivel a talajszelvényük megnyerte az Év Talaja versenyt, a helyszín idén sem változott. Létrehozták a 2.0-ás tanösvény verziót, így újult meg az első része, ahová a Szegedi Tudományegyetem fiatal képzőművészei csatlakoztak be. Ezen keresztül igyekeztek bemutatni, egy fiatal ma hogyan látja a mezőgazdaságot, egy művész szemüvegén keresztül miként látják a problémákat, milyen veszélyekre hívják fel a figyelmet. Ezt követően léptünk rá a tanösvényre, aminek hét állomása volt.

Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese
(Fotó: Csatlós Norbert)

Az első állomás házigazdája Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese, aki a gazdaság működését, alapjait, a lehetőségeket mutatta be. A helyszín azt bizonyította, hogy egy gazdaságnak megvannak az adottságai, a termőhely, a talaj, maga a gazdaság szerkezete, az emberállománya, az állatok, tehát minden, amivel gazdálkodnia kell. Mellette ott vannak az új lehetőségek, mint a technológia, a fejlesztések, és fontosak partnerkapcsolataik, melyek segítik az egész projekt működését.

Mindezzel szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaságban az egyedüli küzdelem sokszor nehezebb, mintha összeáll egy szakmai konzorcium.
(Fotó: Csatlós Norbert)

Ebben van tápanyagos, illetve gépes cég, maga a gazdagság, amely vállalkozik, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, olyan cégek, akik input anyagot forgalmaznak, megjelenik az Axiál, illetve a Horsch, a Filazonit, akik a talaj oltóanyagokat forgalmazzák. Itt van az ExperiPlant, Dr. Parádi István, az ELTE TTK adjunktusa, a növényi stressz élettani ismerője, demonstrálva azt, hogy a mai mezőgazdaságban, az agráriumban nem csak a megszokott tudásanyagra van szükség, hanem igenis társtudományoknak az új fejlesztéseit is be kell emelnünk. Ma úgy tűnik, a stressz vagy a növényélettan nem a leginkább támogatott az agrár felsőoktatásban, pedig fontos felhívni a figyelmet arra, hogy milyen komplex tudományág, illetve gazdasági terület a mezőgazdaság.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: