6. Vezetés
Az felkészüléshez hozzátartozik a vezetés gyakorlása is. Mivel a ringen belül mindig többen tartózkodnak, egyenlő elosztást kell tartani, nem lehet rászaladni a másikra, mivel az zavarhatja a versenyzők és a bíró munkáját is.
7. Munkavonal
A végső döntés előtt a bíró felállítja a munkavonalat, majd sorban kilépteti a harmadik, a második és az első helyezettet. A többieket mind a negyedik helyre sorolja. A várakozáskor sem eshet szét a borjú tartása: egyenes háttal, feszesen kell álljon, mind a négy lábát egyformán terhelve. Nem terpeszthet, nem húzhatja be maga alá a lábát. A végső sorrend az utolsó pillanatig nem dől el, így a felvezetőknek végig ügyelniük kell a marha megjelenésére. A győzteseket rendszerint tapssal „hívja” a közönség.

Fotó: Csatlós Norbert
A XXVI. Ifjú Holstein-tenyésztők felvezető versenyének végeredménye
- Negyedik helyezettek: Fésűs Ella, Barna Gergő, Varga – Tóth Nóra; Jenei – Herczeg Olívia; Makó Balázs
- Harmadik helyezett: Rádi Zoé (Kiskunfélegyháza)
- Második helyezett: Ballon Zoé (Bicske)
- Első helyezett: Szabó Lilla (Hódmezővásárhely)
Kőrősi Zsolt így értékelte a fiatalok teljesítményét: