A másik a sokéves adósság felszámolása. Tömege a hiány tízszerese, 40 köbkilométer körül van, ennek a visszapótlását is meg kellene oldani. Honnan lesz a víz? Ez megvan.

A vízfolyások szintjét valahol az árvízvédelmi első- és másodfokú vízállás közé kellene igazítani. Ez gyakorlatilag a mai nyári kisvizek szintjénél akár 4-5 méterrel magasabb vízállást jelent. Ez egy állandó, folyamatosan felhasználható víztömeget ad. Ha szükséges, a gátakat akár néhány száz méterrel is távolabb lehet helyezni, további víztömegeknek helyet adva. Ehhez a teljes területen egyrészt rendbe kell hozni a csatornákat, ahol nincs, ott ki kell építeni. Ehhez a teljes csatornahálózatot fel kell tölteni vízzel, ez a magasan tartott folyószintekből éven át folyamatosan biztosítható. Innen a mélyebb talajrétegek vízvisszapótlását meg lehet oldani, így a talajvízszint emelését el lehet érni. A nagy árvizek vizének jelentős részét erre a célra gravitációs úton is fel lehet használni, de a naperőművek termelését is a szivattyúk üzemeltetésére lehetne éven át hasznosítani, és nem kellene 4-5 métert vagy többet emelni rajta, sőt nem egy esetben gravitációsan is el lehet osztani a vizet.

Az egyik Szeged alatt, amely egyben a Marost is visszaduzzasztaná, valamint Csongrád és Békés területeit ki tudná szolgálni és a Tisza jobb partjának öntözési igényeit is el tudná látni. Emellett a Maroson is kellene egy duzzasztómű, ha a szegedi megépül, akkor Makó után valahol, amennyiben ezt a műszaki adottságok indokolják.

A csongrádi vízlépcső mellett a Hármas-­Körös keleti indulása is megfontolandó, esetleg egy kisebb, valahol Szarvas környékén, a Sebes-, Fekete- és Fehér-Körös is szóba jöhet, a Berettyó és az összes egyéb vízfolyás felmérése és szabályozása fontos, a lényeg az, hogy a gazdaságosan öntözhető terület teljes egészében öntözhető legyen. Mivel a hiányzó vízkészletet így néhány év alatt vissza lehet pótolni, ha ez sikerül, akkor a jelenlegi hatalmas igények beállnak majd egy olyan szintre, ami biztosítja a hazai mezőgazdaság igényeit. Ha ez megvan, akkor el lehet gondolkodni arról, hogy mit kezdjünk a síkvidéki legelőkkel és az erdőkkel.

Az Alföldet kell megmenteni

Az elmúlt évtizedekben sokat írtak a Duna-Tisza-csatorna kiépítésének fontosságáról. Ha az említett vízhasználatot kiépítjük és a Tisza 25 köbkilométer vízhozamából 6-8 köbkilométert felhasználunk, 16-18 köb­kilométert még mindig kienged a hatá­ron, akkor elvileg még szárazabb években, csökkenő vízhozam mellett sem biztos, hogy erre a csatornára szükség lesz. A Duna-Tisza közén viszont már régóta ter­veznek egy, a vízválasztó körüli nagy kapa­citású csatornát, amely a szükséges öntözővizet fokgazdálkodással kombinálva meg tudná oldani. Vannak kitűnő példák is.