Mi alapján választottátok ki, hogy melyik lovatokkal vesztek részt a versenyen?
Négy lovat kezdtünk el tréningezni, három tapasztaltat és egy kezdőt, majd ahogy haladtunk előre, szelektáltunk. Először kivettük a zöldfülűt, mert nem akartuk kitenni az utazás megterhelésének, aztán kivettük, amelyiknek tudtuk, hogy a mély homok nem fog jólesni. Maradt kettő, a sokat megélt Huncut és a tavaly már teljesített Janita. Még a vérvizsgálatot is mindkettőnek megcsináltattuk, végül Janitát raktuk fel.
Hogyan zajlott a kiutazásotok?
A lovakat Liege-be kellett kiküldeni, idén is szlovák–magyar együttműködés volt, a Horse Trans Cargóval küldtük privát transzporttal a lovakat, és a Fly with Me közreműködésével szintén a HTC hozta haza őket.
Nehéz volt akklimatizálódni?
Akklimatizálódni szerintem egyáltalán nem probléma. A lovak ezt valahogy egész jól viselik.
Hogyan teltek a verseny előtti napok?
Átmozgatással, infúziózással, és idén kirándulással, mert a szervezők mindenkinek már egy héttel a verseny előtt biztosították a kiutazást.
Mi volt a cél a verseny napján?
Egy célunk volt: túlélni és egészségesen hazahozni a lovat. Az esélytelenek nyugalmával mentünk. Tavaly azt gondoltuk a verseny végén, hogy nagyon nagy szerencsénk volt. Fel sem merült, hogy idén is sikerül.
Hogy jellemeznéd a versenyt? Mik voltak a nehézségek, mi az, amire pozitívan tekintesz vissza? Mi a véleményed a körök felosztásáról és nehézségéről? A segítőpontok jól megközelíthetőek voltak?
A körök kiosztása idén rosszabb volt, mint tavaly, kevesebb segítőponttal. Számomra idegőrlő volt. A verseny nagyon nehéz, sokkal természetesebb, mint az Emirátusok bármelyik versenye. A segítőpontok egy kivétellel könnyen elérhetők voltak, arról az egyről pedig legyen elég annyi, hogy letiltottam a sikításomról készült kisvideó megjelentetését.

2026-ban Al-Ulában rendezik a vb-t. Szerinted van esélye a magyar válogatottnak csapatban eredményt elérni?
A 2026-os világbajnokságon eredményt elérni szerintem csak csapatban lehet. Akkor tudunk sikeresek lenni, ha minden minősült lovas félreteszi egyéni ambícióit, és egymást segítve, kint a körön támogatva, a leggyengébb lóhoz igazítva a tempót végigharcolják a 160 kilométert.
Végezetül mit tanácsolok annak, akinek 2025-ben lehetősége lesz kiutazni? Menjen, élje meg, élje túl, ne spóroljon se a lovának biztonságos reptérre utaztatásán, se a megfelelő crewautóval rendelkező személyzet felbérlésén. Merjen nagyobbat álmodni, mint mi, akik eddig mindkét alkalommal csak befejezni akarták a versenyt. Reméljük, lesz olyan lovas, aki bent lesz a meghívók látókörében.
Távlovagló és Távhajtó Szakág