Rendhagyó a táplálkozásuk
A növények a fotoszintézis során építik fel testük anyagát. Vizet és tápanyagokat vesznek fel a talajból, szén-dioxidot a levegőből és a Nap energiájának a segítségével ezekből szerves vegyületeket állítanak elő. Vannak C3 és C4-es fotoszintézis folyamatot alkalmazó növények. A C3 típusú fotoszintézis leginkább a mérsékelt és a hideg égövön elterjedt növényekre jellemző. A C4-es típusú fotoszintézis a szén-dioxid megkötésének elsősorban a trópusi fűfélékben (például cukornád, kukorica), de más növényekben is előforduló speciális változata. A kaktuszok is C4-es növények, a klímaváltozás és a felmelegedés miatt ez a fotoszintézis mód egyre előnyösebbnek tűnik a jövőben. A két módszer különbségének leírása megtalálható az interneten és számos szakirodalomban – nem túl egyszerű folyamatokról van szó…
Vannak kaktuszok, melyek bírják a mínuszokat is
A rendezvényen több gyűjtő is árusított télálló kaktuszokat, ezek is egyre kedveltebbek azok körében, akik nem szeretnek foglalkozni a teleltetéssel, majd a tavaszi kiszoktatással.
A télálló kaktuszok a kaktuszfélék (Cactaceae) családjának olyan képviselői, amelyek nagy biztonsággal képesek elviselni a hosszan tartó fagyokat is, így kerti dísznövényként mérsékelt égövön is tarthatók.
A télálló kaktuszok viszonylag új színfoltok a kertészetek szukkulens (pozsgás) választékában, annak ellenére, hogy ezek a növények már régóta fellelhetők a tudományos alapon gyűjtött, rendszerezett kertészetekben és egyes magángyűjtőknél. Észak-Amerika kaktuszflórájában van számos olyan faj, amely a mi a mi hűvös, mérsékelten csapadékos teleinket is át tudja vészelni. Általában az e témával foglalkozó oldalak először leszögezik, hogy a fagytűrés és télállóság nem ugyanazon fogalom szinonimái.
A fagytűrés olyan adatpárokat jelen, ahol az egyik tag egy 0°C alatti hőmérsékleti érték, a másik pedig az az idő, ami a fentebbiek szerint az élőlény minden károsodás nélkül elvisel ebben a közegben. Ebből látszik, hogy elvben nem lehet megadni egy konkrét számot a fagytűrésre, bár tapasztalati érték mégis megadható, mivel bizonyos hőmérséklet alatt a károsodás nélkül eltölthető idő exponenciálisan csökken.
A télállóság komplexebb fogalom. Lényegében földrajzi helyzet függvényében változik, hiszen mást jelent a tél a világ különböző tájain. A télállóság fogalmában benne van a szél (ami nagy mértékben tudja csökkenteni a relatív hőérzetet), a csapadék minősége, a hóval borítottság ideje, az ónos esők megléte (azok hipoxiát okozó hatása miatt), a levegő páratartalma (ha száraz, a párolgás miatt, ha nedves, a gombák szaporodása jelenthet veszélyt). A hőmérséklet napszaki ingadozása és a globális sugárzás is fontos tényezők. A talaj átfagyottsága, a tél hossza és átlaghőmérséklete, minimum és maximum értékei is befolyásolják a növények túlélését
A növényi sejtek rendelkeznek immunitással, a sejtek kommunikálnak egymással, ez viszont többnyire aktív folyamat, ami génexpressziós változásokat kíván. Tehát az ősszel már nyugalomba vonult kaktuszokra komoly fenyegetést jelentenek a mikrobák. Ha megsérülnek ilyenkor, könnyen áldozattá válnak, ezért sem szabad ilyenkor már mozgatni őket. Lehet, hogy a sérülés csak a gyökerek szintjén van, mégis, a terjedő fertőzés így is végzetes lehet.
A télálló kaktuszokat jó vízáteresztő képességű köves-sóderes talajba érdemes ültetni. Ónos esők és a hó több módon veszélyeztetik a kaktuszokat: egyrészt állandó érintkező nedves felületet szolgáltatnak, másrészt ráfagyva a növényekre teljes hypoxiát okoznak. Annak ellenére, hogy a növények hibernált állapotban vannak, valamennyi légzésre szükségük van, ami nem csak gázcserenyílásokon keresztül, de lassú diffúzió útján is történhet.
Ez is érdekelheti:
