Szerző: Ördögné dr. Kolbert Zsuzsanna
Nincsenek ezzel máshogy a növények sem, ráadásul ezek a helyhez kötött életmódú élőlények a kedvezőtlen környezeti körülmények, mint a vízhiány elől, nem tudnak elmenekülni.
Annak alátámasztására, hogy a termesztett növényeinket milyen súlyosan érinti a szélsőséges időjárás, elég a 2022-es esztendőig visszatekintenünk, amikor a hosszú aszály során több százmilliárd forintos kár keletkezett a mezőgazdaságban.
Ahhoz, hogy fenntartsuk a mezőgazdaság termelékenységét, fokozni szükséges a termesztett növényfajtáink szárazságtűrését. További kihívást jelent a növénytermesztés számára, hogy a Föld népessége folyamatosan növekszik, maga után vonva az élelmiszerigény növekedését. A növénytermesztési gyakorlatoknak összhangban kell lennie a fenntarthatóság elveivel, hiszen a termőföldet olyan minőségben kell továbbadnunk az utódainknak, hogy ők is tudják élelmiszer-termelésre használni. Vagyis a modern mezőgazdaság legalább három kihívással néz szembe, hiszen szélsőségessé váló környezeti feltételek mellett kell egyre nagyobb termésmennyiségeket elérni fenntartható módon.
E célok elérését segítheti elő a vetőmagok előkezelése. A vetőmagok, mint szaporítóanyagok vetés előtti kezelése, a csávázás egy nagy múltra visszatekintő növényvédelmi beavatkozás a kórokozók és rovarkártevők ellen.
A magból kihajtó növény a várakozások szerint „emlékezni fog” az edzésre, így később, amikor száraz körülmények közé kerül, akkor az aktivált védelmi képességeiknek hála, gyorsabban és erőteljesebben képes majd válaszolni a zavarásra.
A vadon élő és a termesztett növényeink is rendelkeznek bizonyos fokú védelemmel a szárazság ellen. A vízhiányos körülmények között növekedő növények alapvető védekezési mechanizmusa a levélfelszínükön található apró nyílások, a gázcserenyílások bezárása, ami által csökken a testük párologtatással elvesztett vízmennyisége. A száraz talajban a gyökérzet növekedése is megváltozhat, hogy a mélyebben fekvő, így nedvesebb talajrétegeket is elérhesse a gyökér. Emellett a szárazság hatására beindul a védekezést serkentő molekulák, például növényi hormonok, antioxidánsok termelése is. A magedzéssel ezeket és további hasonló alapvető védőmechanizmusokat lehet aktiválni, felerősíteni.