0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Magyar tréningezésű telivér is dobogóra állhatott Közép-Európa legerősebb lóversenyén

Ha valaki eddig bizonytalan lett volna, hogy melyik a közép-európai régió legerősebb lóversenye, annak mostantól egy szemernyi kétsége sem lehet afelől, hogy jelenleg ez a cseh.

A második helyen sem történt változás tavalyhoz képest, azt ismét Jir Sun szerezte meg. A cseh fölény ebben a nagyversenyben még inkább megmutatkozott, hiszen az első öt helyet az ott készülő telivérek szerezték meg. Utánuk viszont Canizares következett Stanislav Georgievvel hatodikként. A magyar lónak az 1200 méteres versenyben a többiek kezdőtempója túl gyorsnak bizonyult és annak ellenére, hogy a végén nagyot hajrázott, már nem tudott feljebb végezni.

turf gala
Start a Turf Galán
Fotó: Vonczem Gabriella

Bámulatos Agreement

A nap kiemelt futamainak a sorát a legmagasabb, 32 ezer eurós (12,5 millió forintos) összdíjazású verseny, a 2400 méteres Szlovák Nagydíj zárta, amelyet szintén 40. alkalommal futottak le. A szép pénzdíj a nap legnagyobb mezőnyét vonzotta a starthoz és végül 14 telivér sorakozott fel az indulásnál.

A mezőny erőssége is megfelelt a magas díjazásnak, hiszen nemcsak a tavalyi második és harmadik helyezettet láthattuk, hanem összességében több korábbi Derby-nyerőt is.

Ide tartozott Abha, a 2023-as Cseh Derby győztese, Opasan, aki 2020-ban győzött ugyanott sok más nagy győzelme mellett, valamint Gasparini, a 2022-es és Jarden Michelet, a tavalyi Szlovák Derby első helyezettje.

Agreement Stanislav Georgievvel jó startot vett és sokáig a második helyen galoppozott. A célegyenesbe érve az élre került, azonban 250 méterrel a cél előtt megtámadta és megelőzte a tavalyi második helyezett, a hatéves Rex Of Thunder, akit a verseny előtt még alig tudtak beimádkozni a startgépbe. A hatéves mént Michal Demo trenírozta és lovagolta is. A második helyet Abha szerezte meg.

Stanislav Georgiev Agreementtel a Bábolnai Díjban
Stanislav Georgiev Agreementtel a Bábolnai Díjban
Fotó: Vonczem Gabriella
Agreement harmadik helye minden elismerést megérdemel, hiszen a régió legjobb hosszútávú lovai között tudott helytállni Csontos Pál idomítottja.

A harmadik magyar induló, a Bábolnai tenyésztésű és Paizs Gábornál álló Romarris az 1700 méteres, III. kategóriájú futamban, a keretprogramban állt starthoz. Sajnos a háromévesnek nem sok babér termett, mivel a többiektől jelentősen lemaradva az utolsó helyen ért célba.

A versenynapról azt is érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt évek takarékos gazdálkodása és a pénznyeremények mérséklése után a versenyszervező idén már emelni tudta versenydíjakat. Reméljük, ez a magyar tulajdonosok számára is egyre vonzóbb lesz és tudnak majd olyan lovat futtatni, amellyel sikerrel vehetik fel a versenyt a főleg cseh versenytársakkal szemben.


Mindeközben itthon

Ugyanezen a hétvégén, június 1-jén a budapesti Kincsem Parkban is zajlott két fontos galoppverseny: az év harmadik legmagasabb díjazású futama, a Millenniumi Díj, valamint a Derby-főpróbának is nevezhető Alagi Díj.

Milyen babona övezi az Alagi Díjat? És közelebb kerültünk-e ahhoz, hogy tippelésekbe bocsátkozhassunk az év legfontosabb versenye, a Derby előtt? Érdemes elolvasni Vonczem Gabriella cikkét a Pegazus – a lovasok lapja júliusi számában (megjelenik július 5-én).

Forrás: Pegazus

Magazin ajánló: