0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

A bor ünnepe Egerben

Az Egri Bor Ünnepe idén július 11-13. között több mint 20 kulturális és zenei programmal várja a vendégeket. Az ország egyik legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja továbbra is ingyenesen látogatható Eger zöld szívében, az Érsekkertben.

-Az elmúlt két évben is bizonyítottuk, hogy az Egri Bor Ünnepe méltó folytatása az Egri Bikavér Ünnepnek, a fesztivál továbbra is az egri nyár legnagyobb eseménye és az ország egyik legismertebb borgasztronómiai fesztiválja.

Borok, ízek, élmények, történetek, sok-sok ember találkozása az ország egyik legszebb városában
Mindez nagy felelősség számunkra, hiszen azt szeretnénk, hogy az esemény révén még nagyobb figyelmet kapjon ez a csodás borvidék és mindenki, aki azért dolgozik, hogy az egri borok még szélesebb körben legyenek ismertek – mondta az idei rendezvényről Tarsoly József hegybíró.

Az esemény főszervezője kiemelte, hogy a rendezvény fontos célja, hogy a borfogyasztók és a borászok közötti közvetlen kapcsolatot támogassa, valamint még több ember figyelmét Eger és környéke gazdag kulturális és épített örökségére irányítsa.

Ebben az évben 3 napos lesz a borünnep hivatalos része, míg kiállító borászatok és éttermek saját döntésük alapján vasárnap is várhatják a vendégeket. Rengeteg gasztronómiai élményt, ingyenes koncertet, kulturális és családi programot tartogatnak a szervezők a látogatóknak. Az Egri borvidék legjobb borászai nem csak a jól ismert tételekkel, de sok különlegességgel is  készülnek, a kitelepülő éttermek séfjei pedig egyedi ételkülönlegességeket kreálnak  a borokhoz.

A borok mellé: a mályinkai Iszkor, az Egerben újonnan nyílt Pont.Gasztroműhely, a szintén egri Fázis Koszt és Kávé, vagy a cserépfalui Öreg Tölgy Bisztró kínálata. Fotó: Pont.Gasztroműhely
A kulináris izgalmakat keresők olyan új színfolttal is találkozhatnak, mint a Pohner Ádám által fémjelzett mályinkai Iszkor, az Egerben újonnan nyílt Pont.Gasztroműhely, a szintén egri Fázis Koszt és Kávé, vagy a cserépfalui Öreg Tölgy Bisztró kínálata.

Ami a programkínálatot illeti, 2 színpadon több mint 20 koncert és kulturális előadás lesz idén, valamint most is lesz traktorok és veterán járművek kiállítása és felvonulása, ami minden évben az egyik leglátványosabb része a programnak.

-Hiszünk abban, hogy az ilyen események révén egyre többen fedezik fel az Egri borvidék különlegességeit és értékeit, ez nagyon fontos számunkra. De a legbüszkébbek továbbra is arra vagyunk, hogy a borünnep már rég túlnőtt azon, hogy a borászokat, szőlészeket, az egri bort ünnepeljük, hiszen ez a rendezvény családok, ismerősök, barátok rendszeres találkozóhelyévé vált. Egy olyan hellyé, ahol nem az ellentétek, hanem a közös élmények, emlékek számítanak, ahol közelebb kerülhetnek egymáshoz olyan emberek is, akik egyébként lehet, hogy nem is szívesen beszélgetnének egymással – emelte ki Tarsoly József.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: