A Német Baromfiipari Központi Szövetség (ZDG) elutasítja a kormány adóemelési tervezetét. A német Agrárminisztérium tervei szerint a hústermék forgalmi adójának növeléséből az ágazat átstrukturálását finanszíroznák.
Az ágazati szövetség szerint az adóemelés minden hústermelőt sújtana, ugyanakkor abból kizárólag a sertéságazat szereplői profitálnának. Ráadásul – érvel a szakmai szervezet – jogilag is kérdéses a tervezet, hiszen az ÁFA-bevétele felét az önkormányzatok kapják, így a kormány azt nem tudja teljesen szabadon felhasználni.

A ZDG aggályosnak tartja azt is, hogy a befolyó bevételből a kormányzat a szabadtartású, valamint a biogazdálkodást támogatná az ipari gazdálkodás kárára. Az ágazati szervezet szerint ugyanis az ilyen termelésből származó termékek piaci részesedése a 10 százalékot sem éri el.
Németországban a húsipar egy csökkentett, hét százalékos forgalmiadó-tartományba esik. Cem Özdemir agrárminiszter egy múltheti eseményen jelentette be, hogy ezt három százalékkal emelnék meg. A tárca célja, hogy az így befolyó többletbevételt a „magasabb minőségű” termelés támogatására fordítsa a központi kormányzat. A hús ÁFA-ja még így is jócskán a 19%-os általános adókulcs alatt maradna. A kormányzat eddig több milliárd eurónyi támogatást különített el a hústermelés reformjára, de ebből első körben csak a sertéságazat kerülne támogatásra.