A magyar elnökség az európai akvakultúra versenyképességének javítását választotta a július 8. és 10. között Balatonfüreden megtartott informális ülés témájának, azzal a céllal, hogy a tagállamokkal közösen integrált és holisztikus megközelítést dolgozzon ki mind a tengeri, mind az édesvízi akvakultúra-gazdaságok fejlesztésére.

Mind a plenáris ülésen, mind pedig a szekcióüléseken termékeny vitára került sor, ami jó alapot biztosít az európai akvakultúra globális szerepének növelésére irányuló elnökségi munka folytatásához.
Magyarország céljai között szerepel azon szemléletváltás elérése is, amely a tengerihal-fogyasztás mellett az édesvízihal-fogyasztást is perspektívába helyezi. A felsorolt törekvések összhangban vannak a Bizottság Tengerügyi és Halászati Főigazgatósága által közelmúltban kiadott, 2030-ig szóló Akvakultúra Stratégiával, ami jelzi, hogy a Bizottság részéről is egyértelmű a szándék az ágazat szerepének erősítésére.