A napraforgót a kukoricához képest várhatóan kevésbé érinti a nyári aszály, ugyanakkor ennél a növényfajnál is visszafogottabbak az előrejelzések a korábbiakhoz képest.

A kisebb területen termesztett növényfajok közül a szója pozitív meglepetéssel szolgált, a korábbi évek átlagához képest duplájára nőtt területen – 111 ezer hektáron – a jelenleg becsült 2,66 tonna/hektáros hozam mellett összesen 300 ezer tonna körüli termés realizálódhat. Belföldön cukorrépát 16 ezer hektáron termesztettek, 59 tonna/hektáros hozam mellett 963 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdák az előzetes becslés szerint.
Minden érintett növényfajra érvényes, hogy az aszályos időjárás további elhúzódása további hozamcsökkenést okoz. Ennek ellenére a kukorica idei várható termése továbbra is fedezi a hazai – 4 millió tonnára tehető – szükségleteket, az Agrárminisztérium szerint jelenleg nem látható olyan körülmény, amely miatt importra lenne szükség belőle a belföldi igények kielégítésére. Ennek megfelelően közvetlenül és közvetett módon Ukrajnából továbbra is tilos a termények importja, továbbá az importáló cégeknek kötelező bejelenteniük bármely más országból érkező termény importját a hazai hatóságoknál.
Az őszi betakarításig még számos olyan előre nem látható tényező merülhet fel, amely befolyásolhatja a tényleges betakarítást. A végleges termésbecslések a következő időszak időjárási eseményeit is figyelembe véve augusztus második felében, illetve szeptember első harmadában készülhetnek el.