Értékes fűfélék
A fűfélék mindhárom zöldtetőtípuson alkalmazható, „funkcionális” növények, ugyanis hűvös levegőt pumpálnak a városba. A sűrű, redős fűszálak nagyobb felületen párologtatnak, így a felszínük napközben nem melegszik fel túlságosan és éjszaka is hamarabb visszahűl. Éppen ezért a gyepfelületek hűtő hatása – a vízfelületek mellett – rendkívül kedvező a városokban.
A fűfélék között a csenkeszek különösen értékesek. Amellett, hogy hűtenek és kiszűrik a káros anyagokat a városi levegőből, nagyon jól mutatnak, hívta fel a figyelmet Hamarné Farkas Dóra. Előnyük, hogy könnyen telepíthetők, tágtűrésűek, könnyen kezelhetők, egyes fajok jó öntisztulók, folyamatosan megújulnak és kevés a károsítójuk. Hátrányuk, hogy aszályban a száraz gyepek stratégiáját követve visszaszáradnak, túlélnek ugyan, de nem mutatósak. Ilyen időszakokban felmerül a tűzveszély is, de jól átgondolt, változatos növénytársítással ez kiküszöbölhető.

Fotó: Pap Edina
A deres csenkesz (Festuca glauca) kékes, hengeres leveleivel díszít. Öntisztuló, az új levelek maguk alá szorítják a régieket. A lila csenkesz (Festuca amethystina) onnan kapta magyar nevét, hogy hengeres, puha levelei ősszel lilásvörösre színeződnek. Kevésbé öntisztuló faj. A barázdált csenkesz (Festuca rupicola) tágtűrésű, intenzíven terjedő faj, virágzata is mutatós. A juhcsenkesz (Festuca ovina) alacsony termetű, szintén mutatós ezüstös lombozatú, tágtűrésű, őshonos faj.
A nádképű csenkesz (Festuca arundinacea) nemcsak mediterrán jellegű, szárazságtűrő nyírt gyepfelületeken, hanem díszfűként is alkalmazható. A csenkeszfajoknak több nemesített változatuk is van.
Nyúzópróbán
A városi zöldfelületek üde színfoltjai az egynyári virágágyások, ezek növényeinek is bírniuk kell a strapát. Az egynyári dísznövényes szakmai nap résztvevői a MATE Georgikon Campus Kertészettudományi Intézetének bemutatókertjében megfigyelhették, hogy miként viselkedtek az idei kivételes forróságban és erős napsütésben a magyar nemesítésű egynyárifajták. A látogatókat Horváthné Baracsi Éva egyetemi docens és Salamon János technikus munkatárs kalauzolta körbe.

Fotó: Pap Edina
Az egynyári dísznövények bemutatókertjét négy éve alakították ki Keszthelyen magyar nemesítésű fajtákból, szakdolgozat témájához kapcsolódóan. A terület folyamatosan bővül, a meglévő hagyományos fajták vizsgálata és szelekciója mellett a jövőben az újdonságokat is szeretnék itt tesztelni.
A celóziák közül minden évben jól teljesít a Tünde. Alacsony termetű, dús, narancssárgás bugájú. Az oldalhajtásokon folyamatosan újabb virágzatokat hoz, ami felülemelkedik az idősebb virágokon. Az idén a Tokaj fajta nem hozta a tőle elvárt teljesítményt. Jól teljesített viszont a sárga Ezerjó és a Savaria. A magról szaporítás nehézsége, hogy szikleveles állapotban, időben kell elvégezni a tűzdelést.
A jövő ígéretes növénye a kúpvirág (Rudbeckia), bár a nemesítőknek még dolgozniuk kell azon, hogy a lisztharmattal szemben ellenálló fajtákat hozzanak létre. A keszthelyi bemutatókertbe kiültetett Rudbeckiákat nyár végi, illetve tavaszi magvetésből tűzdelik, majd ültetik ki. A tűzdelésre nagyon oda kell figyelni, mert erős karógyökere könnyen megsérül és a növény nem fejlődik tovább. A keszthelyi bemutatókertben lévő heterogén állományok sajnos jól szemléltették a fajták leromlását, „szétesését”. A MATE TTDI-vel való együttműködésben részt vesznek a szelekcióban.

Fotó: Pap Edina
A Tagetesek közül sajnos az erecták nem teljesítettek jól. A Holdfény és a Pannónia fajta állományát fitoplazmás betegség tizedelte. A nagy favorit, a korán nyíló, alacsony termetű Csemő sem hozta a formáját idén Keszthelyen, kezd leromlani a fajta. Leváltója lehet a valamivel magasabb, későn nyíló Tagetes patula Robuszta kénsárga, ami egészen meglepően tűrte az idei nyár megpróbáltatásait. Különleges, a Bidensre hasonlító, apró, egyszerű, narancsos virágú a Tagetes patula Főnix, de virágai rövid életűek.
Kevés helyen látni közterületi kiültetésben a kokárdavirágot (Gaillardia pulchella), pedig a magyar nemesítésű Aranygömb, Tűzgömb és Perzsaszőnyeg szárazságtűrése egészen kiváló. Nagyon jól bokrosodik, kiváló öntisztuló, a friss virágok az elnyíltak fölé nőnek. Virága tűző napon sem fakul ki. Késő őszig, a fagyokig folyamatosan nyílik.

Fotó: Pap Edina
A magyar nemesítésű egynyári mályvák (Alcea rosea annua) szélesebb körű közterületi használatának gátja a betegségekre, talajlakó gombákra, rozsdára való érzékenységük. Az ellenálló-képesség javítása a jelenlegi nemesítések célja. A Balaton fajtasor 60 centiméteres magasságával, bőséges virágzásával kiváló lehet közterületre. A magasabb termetű mályvák egyik különlegessége a szinte koromfekete Holló. Hátránya, hogy az erős szél megdönti az állományt. Halvány zöldessárgás virágú egynyári mályva a Szeged, a két fajta jól kiegészíti egymást. Keszthelyen is tervezik a jövőben, hogy a heterogén egynyárimályva-állományokból kiválogatják a legellenállóbb és legjobb színű változatokat.
Nagy virágtömeget ad és hosszan virágzik a Cosmos sulphureus Beatrix Narancs és Beatrix Arany. Hátrányuk, hogy nem öntisztulók, a magtokok a virágok között maradnak, bár ez akár különleges is lehet.
A bazsalikomok nagyon jól szerepeltek az idén is. A lilás lombú, nagylevelű Bíborfelhő, a törpe Bíborgömb és a ráncos levelű Bíbor Rokokó, illetve a zöld, aprólevelű, kerekded Zöldgömb feltűnő díszei lehetnek a virágágyásoknak. Sűrű állományban a peronoszpóra felléphet, lazán szabad csak ültetni.