0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 8.

Már beadható a pályázat az ültetvénytelepítések támogatására

Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívásra.

A támogatásnak köszönhetően új gyümölcs-, gyógynövénytermő és borszőlő ültetvények telepítésére, a biztonságos termeléshez elengedhetetlen öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére; továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére lehet támogatást igényelni. Az üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására az árbevétel és üzemméret vonatkozásában meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők jogosultak.

A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 500 millió forint lehet.

ültetvény

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 100 millió forintig előleg is igényelhető a projektekhez.

A kiírással az Agrárminisztérium a folyamatosan változó éghajlati körülményekhez és a piaci igények kielégítéséhez szükséges innovatív termesztéstechnológiai megoldások alkalmazását, valamint az öntözött ültetvények területének növelését kívánja ösztönözni.

Az első benyújtási szakasz szeptember 10-től szeptember 23-ig tart. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek a szaktárca tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

Forrás: Agrárminisztérium

Magazin ajánló: