0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 13.

A Nébih közreműködése az árvízvédelemben

A magyar emberek ereje, kitartása és összefogása ismét példaértékű ebben a kihívásokkal teli időszakban. – mondta Dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára a Nébih gödöllői telephelyén tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kijelentette, hogy büszke arra, hogy az irányítása alá tartozó intézmények, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum is tevékenyen részt vesz az árvízi védekezésben.

Fotó: Fekete István

Mint fogalmazott a NÉBIH által felajánlott járművek – köztük terepjárók, kisbuszok és szállítóhajók – óriási segítséget nyújtanak a mentési munkálatokban. A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum pék szakos diákjai friss péksüteményekkel támogatják a védekezésben részt vevő csapatokat. Emellett kiemelte, hogy több mint 100 önkéntes diák fizikálisan is részt vesz a töltéseknél. Ez az összefogás és együttműködés mutatja meg igazán, hogy milyen erő rejlik a magyar emberek szívében – fogalmazott Nobilis Márton.

Fotó: Fekete István

Élelmiszerbiztonsági jó tanácsok árvíz idején

A nagy esőzések okozta árvizek, belvizek az óriási anyagi károkon túlmenően élelmiszerbiztonsági kérdéseket is felvetnek. Szennyezett víz lepheti el a kertekben, földeken megtermelt, beérő zöldségeket, gyümölcsöket, veszélyeztetheti a kutak vízforrásait, és az alacsonyabban fekvő területeken szennyeződhetnek a háztartások élelmiszerkészletei. A szennyezett vízben ételfertőzést okozó baktériumok, vírusok, paraziták, bélféreg-peték lehetnek jelen, de az árvíz akár kiömlött, bemosódó vegyszereket is tartalmazhat. Az alábbiakban összegyűjtött legfontosabb élelmiszer-biztonsági szabályokat, az ártereken élő magánszemélyek, magánháztartások figyelmébe ajánljuk.

Tanácsok árvíz idejére állattartóknak, gazdálkodóknak

Az árvíz nemcsak az emberek egészségét és életét, valamint az épített környezetet veszélyeztetheti, hanem gondjainkra bízott állataink is veszélybe kerülhetnek. Ezért fontos, hogy lehetőség szerint – szem előtt tartva, hogy a legfőbb szempont az emberi élet védelme – róluk is gondoskodjunk. Ehhez szükséges, hogy előre felkészüljünk, folyamatosan kövessük az időjárás előrejelzést, valamint legyünk tisztában az árvízveszélyes területekkel.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Nébih