Hangsúlyozta: kiemelt agrárpolitikai cél a kis- és közepes gazdaságokra épülő, családi alapon működő mezőgazdasági modell fejlesztése. Mintegy 55 ezer családi gazdaság működik, a fogyasztók számára közvetlen élelmiszerértékesítést is végző kistermelők száma pedig négy és félszeresére, 23 ezerre nőtt 2010 óta.
A kormány az elmúlt években 14 ezer kisgazdaságot támogatott mintegy 77 milliárd forint értékben – húzta alá.
„Olyan gazdaközpontú, az európai hagyományokat tiszteletben tartó agrárpolitikát képzelünk el, amelyben elsődleges a gazdálkodók likviditásának megőrzése mellett az európai polgárok élelmezésbiztonsága” – mondta Nagy István.

Fotó: MMG/Csatlós Norbert
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója, Kenyeres Kinga köszöntő beszédében elmondta, hogy az intézet kutatási tevékenységének fókuszában előkelő helyen szerepel az agrárium. Az idén a magyar uniós elnökség apropóján a vidékfejlesztés európai dimenzióját is vizsgálták. Vizsgálataik szerint a földrajzi, fejlettségi és kulturális különbségek ellenére hasonló problémákkal rendelkeznek a vidéki emberek a kontinensen.
Ajánljuk még: