Kihozta a talajhibákat

Az Alföldön nem volt fagykár, mondta Weppert Sándor bogárzói körtetermesztő. Saját fejlesztésű szélgépeivel teljesen meg tudta védeni a gyümölcsöst, ami egyébként kimondottan fagyzugos területen fekszik. Nagy probléma volt a szárazság és a hőség, a Vilmost és a Bosc kobakot 35-37 °C-os melegben kellett szedni. Neki Kiefer-ültetvénye van, ezt a fajtát már kevesen termesztik. Október második hetében még szednek, igyekeznek különböző módszerekkel a fára „ragasztani” a körtét. A tartósan 30 °C fölötti hőmérséklet és a légköri aszály hatását 10-12 alkalommal végzett lombtrágyázással ellensúlyozta. Az aszály kihozta a talajhibákat, talajfoltokat is, most szüret idején lehatárolják azokat a területeket, ahol több káliumra, magnéziumra van szükség. A káliumellátásra amúgy is nagyon figyel, mert a télállóság és fagytűrés nagyban függ ettől a tápelemtől.

Most 10-15 °C-kal melegebb gyümölcsöt kellett tárolni, mint egy-két évtizede, és gyorsan kellett leszedni a körtét. A tárolást befolyásolja majd az utóbbi három hétben lehullott 100-120 milliméter csapadék, ami tárolási varasodást válthat ki ott, ahol nem tartották teljesen egészségesen az ültetvényt.

Ágazati gondok

Szabolcs-Szatmár-Beregben (514 ha) és Borsod-Abaúj-Zemplénben (410 ha) található a hazai körteültetvények fele. Nagy területek vannak még Heves és Zala (kb. 200-200 ha), valamint Pest és Bács-Kiskun vármegyében (100-100 ha). A fajták közül meghatározó a teljes termelés felét adó Vilmos, de a Fétel Apát (Abate Fétel) és az Alexander (Bosc kobak) is 1000 tonna körül terem. A körte termesztése nem egyszerű feladat, környezeti igényeit csak hazánk bizonyos területein lehet kielégíteni. Nélkülöz­hetetlen a megfelelő légköri páratartalom fenntartása, főként az árutermesztésre alkalmas őszi és téli fajták esetében. Éppen ezért jellemzően az ország nyugat-dunántúli részén (Somogy, Vas és Zala) alakultak ki az üzemi körteültetvények.

A körte termőterülete az elmúlt években számottevően csökkent, speciális éghajlatigénye miatt nem megfelelő a termésbiztonsága, hatalmas az ingadozás az évek között.

Hazánk körtéből régóta nettó importőr, a termés nem fedezi a fogyasztást: az export 100 és 850 tonna között ingadozik, az import 6-8 ezer tonna, áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közleményében.

A magyarországi áruházláncokban a belga, holland, olasz és lengyel körtével versenyez a hazai. Piaci hátrányunk a már említett klimatikus tényezőkben rejlik, a magyar termésátlag feleannyi vagy még kevesebb, mint a versenytársainké. Az ágazat súlyos problémája az ültetvények korszerűtlensége, illetve a szaktudás hiánya: új alany- és fajtakísérletekre, korszerűbb termesztéstechnológiára lenne szükség. Míg a termesztés jelentős része a hagyományos fajtákra (Vilmos, Bosc Kobak, Packham’s Triumph, Conference) épül, addig külföldön már több új fajtát is használnak. Azok magas hozamúak és olcsóbban termeszthetők, így alacsonyabb fogyasztói áron is kínálhatók. Emellett megjelentek a prémium kategóriájú licences fajták, amelyeket jellemzően darabra vásárolnak.

A vásárlói szokások átalakultak: míg tíz éve – az almához hasonlóan – nagyobb mennyiséget betároltak a vásárlók, most a viszonylag magas fogyasztói árak miatt heti néhány darabot vesznek csak, sajnos szinte luxuscikké vált a körte.

Tájfajták

A körte az egyik legváltozatosabb héjszínű gyümölcsünk, a zöldtől a sárgán, a barnán át a pirosig terjed a színválaszték. Több mint négyezer fajtát ismerünk a világon, hazánkban is számos fajtát termesztenek, amelyek között van nyári, őszi és téli. Az apróbb, puha, szottyosodó nyári körte már júniusban érik, az ősziek és téliek közül több fajta a következő tavaszig eltartható, így a körte fogyasztási idénye az almáéhoz hasonlóan hosszú.

Az államilag elismert hazai fajták a köztermesztésben is szerepelnek, de a környezeti igényük miatt csak egy-egy termőtájon. Így például a Csengőkörte, a Gyöngykörte a Dél-Alföldre jellemző, a Fehérvári körtét és a Köcsögkörtét a Dél- és Közép-Dunántúlon termesztik, a Kétszertermő körte, a Tüskéskörte és a Sózó a Nyugat-Dunántúl, a Maróti téli a Dunakanyar fajtája. Ezen fajták áruminőségben nem versenyképesek a több száz éve nemesített és bizonyított világfajtákkal, inkább helyi turisztikai értékeikkel és génforrásként lehet szerepük.