0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Méhészet oktatás gyerekeknek

Az alábbiakban egy két hetes méhészetokatás programról számolok be, melynek vázlatát, ötleteit, tapasztalatait tanárok, méhészek is használhatják.

Természetesen korosztály illetve az igények/lehetőségek függvényében ettől el lehet térni. Biztos vagyok benne, hogy  hasznos kapaszkodót nyújthat azon tanárok/méhészek számára, akik gyerekeket oktatnak. Egy rövidebb egy vagy néhány órás vázlatot, akár mézes reggelihez is talál cikkeink között. (Lásd itt)

A célom az volt, hogy a gyerekeket közel vigyem a méhekhez, alapvető ismereteket adjak át játékos, érdekes formában, miközben hosszabb távon is fenntartsam az érdeklődésüket. Szerettem volna, hogy tudatosabban figyeljenek a környezetükre, a méhekre, és értékeljék a méhtermékeket.

A 7. osztállyal két héten át, összesen húsz órában tanultunk a méhek csodálatos világáról, igyekezve ezt gyakorlatias formában bemutatni.

Ha az időjárás engedte, kaptárt bontottunk, vagy megfigyelőkaptárban behoztam a méheket az osztályba. A gyerekek annyira lelkesek voltak, hogy még a szünetekben is a kaptár mellett ültek, figyelték a méhek mozgását. Ez az osztrák iskolában tartott két hét mélyen megérintett, és remélem, hasonló programokat Magyarországon is meg lehetne valósítani.

Az első hét

Hétfő: Az osztályban egy kaptárral az asztalon kezdtem – bár nem árultam el, hogy üres. A hangulatot akácméz és egy szép vers alapozta meg, amelyet minden nap elismételtünk:

„Aki gazdagságát gyarapítani szeretné,
Vegyen példát a méhekről.
A mézet a virágokból gyűjtik,
Anélkül, hogy tönkretennék őket.
Még hasznot is hoznak nekik.
Úgy gyűjtsd gazdagságod,
Hogy forrása ép maradjon.”

Ezután egy egyszerű labdajátékkal megjegyeztem a gyerekek nevét. Már az első napon mélyen elmerültünk a méhek világában: az ókori egyiptomi méhtartástól kezdve a méhtáncig, és a középkori viaszkincs értékéig. A gyerekek rengeteg kérdést tettek fel: mi történik, ha két méhkirálynő van a kaptárban?(Ennél a kérdésnél máris tisztáztam, hogy a magyar méhészek ezt méhanyának hívják!) Mennyi mézet gyűjt egy méhecske? Ezekre igyekeztem szemléletes, izgalmas válaszokat adni.

Kedd: Egy méhecskét és egy kast rajzoltam a táblára. A gyerekek örömmel másolták le a füzetükbe, miközben beszélgettünk a méhek testfelépítéséről. Azért tartottam fontosnak a rajzolást, mert így a gyerekek jobban megértették az arányokat és a méhek különböző testrészeinek helyzetét, ami segített elkerülni, hogy például a darazsakkal összekeverjék őket.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu