A nő szülési fájdalmai egyre csak sűrűsödtek, a sötétbe kiáltó nyögések belevesztek a téli éjszakába. A kocsis lekanyarintotta lovait az útról, rúdra függesztett petróleumlámpáit meggyújtotta a szekér két oldalán, hogy a kacskaringós, kátyús dűlőutat jobban lássa. De mindhiába, a hó már elfedte a járást, csak lovaira és megérzéseire hagyatkozhatott. Ahogy a szekér kereke egy gödörbe ért, a nő ismét hangosan felnyögött, közben szorította férje kezét. 

– Mennyi idő még? – kiabált a kocsishoz a férfi, didergő hangjába kétségbeesés keveredett. 

A kocsis azonban nem válaszolt. Koncentráltan vezette lovait, próbálta kerülni a kátyúkat, nehogy még a végén kitört kerékkel a semmi közepén ragadjanak. 

Kisvártatva a lámpák egy épület oldalfalát világították meg. A kocsis lepattant a bakról, beleveszett a sötétbe, ajtók nyikorgó hangját lehetett hallani. 

– Nem bírom már tovább! – szorította még erősebben a nő a férje kezét, és közben egyre szaporábban vette a levegőt. – Csinálj vala… – ekkor hirtelen a kitárt ajtók mögül lámpa fénye gyulladt, majd a kocsis az utasok felé sietett, kezében egy petróleumlámpával. Lesegítette mindkettőjüket, és bekísérte az épületbe. 

– Ezt az istállót magam építettem – mondta a kocsis, miközben bevezette a lovakat az épületbe, majd behúzta az ajtót, vizet melegített és tiszta rongyokat vett elő egy kopott szekrényből. 

Odakinn eközben az eddig zabolázatlan szelet betörte valami természetfeletti erő. Csillagok gyúltak az égbolton, ezernyi szempár, mely mind az istállóra tekintett. Érezni lehetett, varázslatos dolog készül, amely eszme és lélek fölött áll, és talán valami újnak a kezdetét ígéri, amikortól már erejét veszti a gonoszság, és a szeretet átveszi a hatalmat a világ felett. 

Az istálló ajtaja kinyílt, a kocsis levette a szekérről a fenyőfát és egy kosarat. Odabenn felállította, a kosarakból aranyozott diót, csillámos tobozt, vörös szalagokat vett elő, hogy a fára aggassa. A karácsonyfát az újdonsült szülők elé állította. Az apa felesége kezét fogva, az anya édes gyermekét mellén fektetve, a gyermek pedig édesanyja hüvelykujját markolva nézte, ahogy a díszeken játszik a fény. A szeretet és békesség fénye, mely szenteste napján mindennél erősebben világít. Földi csillag ez, mely várja, hogy karácsonykor égbolton várakozó társaihoz csatlakozzon.