0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 9.

Sival – együtt fejlődik a kertészekkel

Az idei, immár 38. Sival újra megtelt kiállítóval, a csaknem 3,5 hektáros területen nem tudtak hétszáznál több céget, szervezetet, kutatási intézményt fogadni, pedig lett volna rá igény.

Mára nemcsak a régió, hanem Franciaország meghatározó kertészeti rendezvényeként tartják számon, sőt egyre több külföldi kiállító és látogató érkezik Angers-ba január közepén. Főként technikai, technológiai újdonságokat mutatnak be, melyek a számos kihívás közepette segítik megtartani az ágazat gazdasági teljesítményét, vonzerejét, és lehetővé teszik a fenntartható gazdálkodást.

Hogyan lehet víz- és energiatakarékosan, hatékonyabban, továbbra is jövedelmezően termelni? Erre ad válaszokat a Sival nemzetközi kertészeti kiállítás. Fotó: Rimóczi Irén

A Sival nemzetközi kertészeti kiállítást Franciaország egyik meghatározó zöldség- és gyümölcstermesztő régiójában szervezik immár 38 éve.

A kiállítók többsége, mintegy 85%-a francia, az érdeklődők azonban érkeznek a világ távoli részéről is, a tavalyi statisztika szerint 55 országból keresték fel. Évek óta szerveznek nemzetközi szakember-találkozókat és hívnak szakújságírókat Európából, valamint Afrikából és Dél-Amerikából.

Így ismerhettem meg ebben az évben is első kézből a legfrissebb innovációkat, és jutottam el a Franciaország egyik legnagyobb alma-körte termesztő szövetkezetébe (Des Vergers d’Anjou)  és a svájci Bioplants biofűszernövények intenzív termesztésére szakosodott  francia leányvállalatához.

A kiállításon – ahogy napjaink szinte minden rendezvényén – az éghajlatváltozás hatását ecsetelték leginkább. A több mint 100 konferencia, fórum közvetve vagy közvetlenül e köré szerveződött. A fenntarthatóság érdekében természetesen nagyon fontos cél az energiafelhasználás csökkentése, illetve a megújuló energiák (napelemek) használatának fokozása. De a költségek csökkentése, környezetvédelme érdekében a minél takarékosabb víz- és tápanyag-felhasználás is cél.

Sokat mond korunk kihívásairól, hogy az idei kiállításon a francia biokontroll egyesülettel együttműködve külön pavilonrészben (Le village du biocontrole) jelentek meg azok a cégek, amelyek már meglévő megoldásokat kínálnak a hagyományos növényvédelem kiváltására.

Itt érdemes megjegyezni, hogy Franciaországban 2022-ben a növénytermesztő terület 10%-án alkalmaztak biológiai megoldásokat, de annak arányát 2030-ra 30%-ra szeretnék növelni. 2018 és 2022 között évente 8,5%-kal nőtt a biológiai növényvédő készítmények eladása.

Külön pavilonrészben mutatkoznak be a startupok és a biotermesztők munkáját természetes alapú növényvédő és tápanyag-utánpótló készítményekkel támogató cégek. Fotó: Rimóczi Irén
Külön pavilonrészben mutatkoznak be a startupok és a biotermesztők munkáját természetes alapú növényvédő és tápanyag-utánpótló készítményekkel támogató cégek. Fotó: Rimóczi Irén

A 13 bemutatkozott startup a termesztéshez, növényvédelemhez, zöldség-gyümölcs értékesítéshez kínáltak megoldásokat, felhasználva a digitalizáció és mesterséges intelligencia adta lehetőségeket.

Hét kategóriában négy arany

A 38. Sival kiállításra nevezett 35 innovációból  hét kategóriában 19 kapott díjat, közülük négyet tartott érdemesnek a termelőkből, technológiai szakemberekből és újságírókból álló zsűri a legmagasabb, arany elismerésre. A fajták, szaporítóanyagok közül a francia Dalival faiskola M200 almaalanya kapott arany minősítést. Az M9 alanynál erősebb növekedésű és nagyobb hozamra képes alany több tengelyes gyümölcsfák nevelhetők.  Előnye még, hogy fitoftórarezisztens és nem érzékeny a baktériumos tűzelhalásra.

Még egy gyümölcstermesztésben használható megoldás, az Ypsilon® nyert aranyat. A Gradilis faiskola által kidolgozott metszésmóddal két főtengelyt alakítanak ki a gyümölcsfákon, és ezzel a szűk sorközű ültetvényben is gépesíthetők a munkák, és egyenletesebben éri fény a fákat.

Szintén arany elismeréssel díjazták Agculture francia cégnek a japán AGC síküveggyártóval kifejlesztett Geysir®  diffúz üvegét. Ez az első diffúz és szigetelő bevonattal ellátott üveg, amivel csökkenthető az üvegházak hővesztése, 25%-os energiamegtakarítást tesz lehetővé, a szórt fényben pedig jobban fejlődnek a növények.

A negyedik aranyérmet a Certis Belchim növényi alapú gombaölő készítménye (Problad®) kapta, melyet tavaly ősszel hazánkban is engedélyeztek több, főként hajtatott zöldségkultúrában és fűszernövények termesztésekor lisztharmat és botritisz ellen. A II. kategóriájú készítmény hatóanyaga a fehér virágú édes csillagfürt (Lupinus albus) csíráztatott magjából nyert vizes kivonata.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: